Másnap, ahogy Viola a mosdóból ment volna a következő órájukra, egy férfikéz megfogta a karját, és berántotta az egyik terembe. Sikított volna, ám abban a pillanatban meglátta „támadóját”.
- Alexy? - ledöbbent.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni! - engedte el. - Nagyon fáj? - látta, ahogy a lány a karja megszorított részéhez nyúlt.
- Egy kicsit. De miért csináltad ezt? - kérdésére a fiú kicsit elvörösödött, és idegesen a tarkójához nyúlt.
- Vannak olyan dolgok, amikkel próbáljuk kivárni a legjobb pillanatot, de én soha nem tudom, hogy az melyik! - kezdett bele. - Szeretlek, Viola! Mindennél jobban! - vallotta be érzéseit.
- Hm... - hallgatózott az ajtóban álló Castiel, akiből a bent lévők semmit nem vettek észre.
- T-t-t-tessék? - a lány szíve a torkában dobogott. - Mit... mit mondtál?
- Azt, hogy szeretlek! - lépett közelebb, ahogy lassan újra kimondta, majd óvatosan megcsókolta megszeppent osztálytársát.
- Alexy... - pillantott fel a fiú szemére Viola, ahogy ajkuk elvált egymástól.
- Te szeretsz engem? - kérdezte, és valamiért kicsit megijedt a választól.
- Én... én nem. - próbált erőt venni magán. - Én nem...
- Nos, akkor ez így most nagyon ciki... - erőltetett mosolyt az arcára.
- Nem, én nem...
- Jó, semmi gond! Az első két alkalommal is megértettem! - pillantott a mellettük lévő padra.
- Nem tudnám megmondani, hogy mióta vártam már arra, hogy ezt mondd! - hadarta, ahogy szemeit összeszorította.
- Mi? - csodálkozott.
- Én is szeretlek téged, Alexy! - pirult bele a füle is a lánynak.
- Juhu!!! - kapta fel, és szorosan magához ölelve megpörgette.
- De azt nem értem, hogy miért mondtad amikor idejöttél, hogy meleg vagy. - gondolkozott hangosan Viola, ahogy lábai újra földet értek.
- Az előző sulinkban folyton körbezsongtak minket a lányok, amiért ikrek vagyunk, meg „jaj, milyen cukik”, aztán arra gondoltam, bedobom a „meleg vagyok” dolgot, hátha leszállnak rólam. Be is jött, mert utána a közelembe se jöttek. Mondjuk Arminnak se, aki egy ideig hozzám se szólt utána. Itt meg gondoltam egyből ezzel indítok. - vett egy mély levegőt. - Sajnálom! - fogta meg a kezét, majd a szájához emelve kézfejet csókolt. - Amikor ezt kitaláltam, még fel sem merült bennem, hogy valaha érezni fogok ilyet. - simította meg hüvelykujjával Viola arcát. - Hogy valaha elborítja majd az elmémet a rózsaszín köd... - mondta lassan, egyre közeledve. - Hogy valaha szerelmes leszek. - száját ismét a lányéra tapasztotta.
Csütörtökön Alexy a lépcsőfordulónál fogta karon kedvesét, majd megvárta, hogy a többiek leérjenek, és megcsókolta.
- El szeretném nekik mondani, hogy együtt vagyunk! - súgta a lány fülébe, akin ekkor egy jóleső hideg futott végig.
- De mi lesz, ha...
- Nem lesz semmi baj belőle! - simította meg az arcát. - Vagy nem akarod?
- Félek. - vallotta be szemlesütve.
- Semmitől nem kell félned! - emelte fel lassan a fejét az állánál fogva. - Most már itt vagyok neked! - mondta halkan, majd újra egymásra tapasztotta a szájukat.
- Itt meg mi folyik? - kérdezte egy hang a lépcső aljáról. A kis pár ijedten nézett oda.
- Armin! - mondták egyszerre.
- Mi is itt vagyunk! - sétáltak a fekete hajú fiú mellé a többiek is.
- Mióta vagytok ott? - rémülten nézett Alexy a testvérére és a többi barátra.
- Amióta azt mondtad öcsi, hogy el akarod nekünk mondani. Ja, meg az előző csókot is láttuk! Szerinted nem tűnt fel nekünk, hogy nem jöttök már mögöttünk? - mosolyogta.
- Fenébe! - fordult a másik irányba és mérgesen a falat bámulta. - Ne haragudj! - nézett kedvesére.
- Viola... - szólalt meg a lány unokatestvére. - Miért nem mondtad el nekem? - kérdezte kicsit szomorúan.
- Sajnálom... - ennél többet nem tudott mondani. Rokona áttört a társaságon és elrohant.
Bár egyáltalán nem meglepő, Castiel sietett utána.
- Khloe! Khloe! - nehezen, de utolérte. - Mióta vagy ilyen jó kondiban? - kérdezte lihegve. Már majdnem az iskola kapujában voltak. A lány csak csendben bámult maga mellé. - Mi a baj? - simította meg a karját.
- Úgysem érted meg! - továbbra sem nézett rá.
- De ha elmondod, talán segít...
- Nem tudsz segíteni! - nézett rá könny áztatta szemekkel. - Senki nem tud! - rohant volna el mellette.
- Gyerekesen viselkedsz! - fogta meg a vállát, de nem fordította maga felé.
- Szerinted mennyire érdekel? - rázta le magáról Castiel kezét, ahogy visszafordult. - Szerinted őt mennyire érdekelte az ígéretünk sok évvel ezelőtt? Én betartottam minden egyes szót, de ő nem! – fakadt sírva. - Semmit nem jelentett neki, hogy... - befejezni nem tudta, mert az erős férfi ölelésben találta magát.
- Folytasd, figyelek! - mondta halkan, ahogy továbbra is karjaiba zárta.
Mást azonban nem mondott, csak zokogott tovább.
Másnap reggel Violát a kapujukban unokatestvére várta.
- Jó reggelt! - köszöntötte a kék hajú lányt.
- Jó reggelt! - mosolygott halványan. - Sajnálom a tegnapit! - kezdte el mondandóját.
- Hol hagytad Khloet? - kérdezte barátjától Lisander, ahogy az iskola kapujában összefutottak.
- Akadt egy kis dolga! - mesélte büszkén.
- Terhes és tesztért ment? - ledöbbent.
- Mi? - csodálkozott. - Mondtam, hogy már nem szexelünk!
- Ez biztos? - vizslatta az arcát.
- Igen!
- Miért nem szexeltek már? - érdeklődött.
- Beteg vagy? - nézte meg a homlokát. - Miért forog most neked minden a szex körül? - furcsállta.
- Ja, nem. Semmi. - fordította fejét a másik irányba.
- Húha! Ezt a nézést ismerem! Én találtam fel! - Castiel nem tudta eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen.
- Miről beszélsz? - továbbra sem nézett rá.
- Sürgősen keresnünk kell neked egy barátnőt! - forgatta szemeit, majd beléptek az épületbe.
- Szóval mi volt ma reggel a bajod? - kérdezte délután a próbán a gitáros, majd szájába vette pengetőjét és írni kezdett a füzetébe.
- Nem tudom, mire gondolsz... - fordult a hangosító pulthoz.
- Lisander! - szólt rá. - Ketten vagyunk! Nincs itt más! - hívta fel rá a figyelmét.
Nagy nehezen a tejföl szőke hajú fiú ráült az egyik hangfalra, gondolkozott egy pillanatig, majd belekezdett.
- Fura álmaim vannak már egy pár napja. És úgy tűnik, egyre nehezebben viselem... - fogta meg fejét szégyenében.
- Hogy érted, hogy fura? - kérdezett vissza, miután pengetőjét kivette a szájából. Félt, hogy le fogja nyelni... mármint a pengetőt.
- Pontosan tudod, hogy értem! - maradt ugyan abban a pozícióban.
- Nincs abban semmi gáz, ha a szexről álmodsz! - mondta visszafojtott nevetéssel, és a gitárjára nézett.
- Gyerünk, ne kímélj! - nézett a plafonra, és várta barátja vérszívását.
- Jó, bocs! - nevette el magát. - De gondolni sem mertem olyanra, hogy valaha ilyet hallok tőled! - törölte meg a szemét.
- Folytasd csak.
- De most komolyan! - rakta le „szerelmét” az állványra. - Nem röhöglek ki, de egy valamit tudnom kell!
- Nem, nem te vagy az álmomban! - forgatta szemeit.
- Hála az égnek! - látszott rajta, hogy tényleg megnyugodott. Megkönnyebbülve támaszkodott meg barátja mellett.
- Ez most komoly? Idióta! - fogta meg a fejét.
- Szóval Wendy? - ahogy Castiel kimondta a lány nevét, Lisander szemei kikerekedtek, arca pedig elvörösödött. - Beszélned kéne vele! Már a seb is egész szépen begyógyult a szádon. Szerintem viszonozná... - figyelte az előtte húzódó padlót.
- Nagyon tudod szórni a tanácsot, ha nem a te szerelmi életedről van szó. - fonta össze karjait mosolyogva mellkasa előtt, ahogy a mellette lévőre nézett.
- Én már elrontottam a sajátomat. - húzódott egy nem éppen őszinte mosoly az arcára. - De a legjobb barátomnak miért ne segíthetnék?
- Ki mondta, hogy már elrontottad? Beszéltél már egyáltalán vele... erről?
- Nem, de felesleges is lenne. Tudom, hogy...
- Ennyi erővel én is tudom, hogy Wendy nem érez irántam semmit! - lökte meg egy kicsit a vállát, hogy Castiel ránézzen. - Nem tudhatod mi lesz, ha meg sem próbálod!
Hetek teltek el a gimnáziumban csendesen, de legalábbis viták és kiabálások nélkül. Visszatért a legtöbb dolog a régi kerékvágásba. Khloe és Castiel újra olyanok, mint voltak: viccelődnek egymással, és veszekedés helyett megint együtt nevetnek.
Nataniellel is próbálta a lány megtartani a beszélő viszonyt, kisebb-nagyobb sikerrel, ám ugyan ezt Castielről és Amberről nem lehetett elmondani. Utóbbi hiába próbálkozott, a fiú nem volt kapható a szőke ciklon társaságára.
- Khloe! - kiabált be valaki a lány háza előtt.
- Te meg ki vagy? - lépett ki egy férfi az ajtón.
- Jó reggelt, uram! Castiel vagyok, a lánya egyik barátja... - alig tudta befejezni.
- Chh... - szűrte a fogai között, majd visszament a házba.
- Elmentem suliba! - kiabálta Khloe, majd kisietett. - Szia! - mosolygott vidáman a fiúra.
- Helló, kislány! - köszöntötte, ahogy az kilépett a kapun, majd átkarolta a vállát. - Mit csináljunk ma? - kérdezte, miközben elindultak.
- Menjünk suliba? - mondott egy lehetőséget.
- Be kéne menni, mi? - húzta a száját. - Arra gondoltam, leléphetnénk egy kicsit a városból! - ajánlotta.
- Minek? - csodálkozott.
- Nem tudom! - mosolygott. - Csináljunk egy spontán napot! Egy bármi megtörténhet pénteket! - ötletelt.
- Idézet az Agymenőkből?
- Te is szoktad nézni? - pislogott a jobbján sétálóra.
- Igen! - nevettek.
- Sokkal jobban érzem magam, mióta újra minden oké! - vallotta be még mindig jókedvűen. - Másabb is így, hogy nem szexelünk egyáltalán, de lehet így kellett volna kezdeni a dolgot! - gondolt vissza. - Hiányoztál, Deszka! - mosolygott rá őszintén.
- Már megint deszkázol? Komolyan? - nézett rá furcsán, mégis felfelé húzódott a szája.
- Valld be, jó megint hallani! - szorította kicsit magához, ahogy még a vállát ölelte.
- Talán! - karolta át a fiú derekát.
- Na, akkor lelépünk? - tért vissza az előző témához.
- Hova akarsz menni?
- Csak megyünk, aztán majd kilyukadunk valahol! - ajánlotta.
- Na, jó, legyen! - egyezett bele, majd elmentek Castielékhez, beültek a kocsiba és elhajtottak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése