13. rész

- Ne! Engedj el! - takarta volna magát Khloe, mert mostoha apja tépte le róla a ruhákat.

- Tedd szét nekem is a lábad, jó? - kérte, ahogy próbálta elszakítani a lány nadrágját.

Ekkor az ajtó becsapódott, Castiel pedig rávetődött a férfira.

- Szállj le róla, te rohadék! - esett neki az öklével, ám az visszaütött.

- Te kis pöcs! - húzott be egyet a fiúnak.

- Ne! Castiel! - sietett volna a segítségére a lány.

- Maradj ott! - szólt vissza neki, majd újra odaütött Henrynek.

Khloe ordítva kérte, hogy hagyják abba, de ők csak ütötték és verték egymást. Amikor már a fiúból is kezdett elfogyni a szusz, mögötte a csukott ajtó, mellette pedig egy kis asztal volt, utóbbiról levett egy vázát és azzal vágta fejbe a férfit, aki elterült a földön.

- Khloe! - sietett a lányhoz, majd magához ölelte.

- Te marha! - zokogott. - Minek jöttél vissza? Tudod, mennyire féltettelek?

- Au. - nyomódott meg az oldala, ahova azért rendesen kapott és fájt is neki.

- Ne haragudj! - simította végig a fiú mellkasát.

- Azt mondd inkább, hogy veled mi van? Bántott? Fogdosott? - hadarta, ahogy körbenézte a lányt, aki magára kapott egy cipzáros pulóvert, de csak összefogta maga előtt.

- Nincs bajom, csak... - elhallgatott.

- Csak? - kerekedett ki a szeme.

- Köszönöm! - mondta halkan.

Hirtelen szirénákat hallottak közeledni, majd alig egy perccel később már bent is volt néhány rendőr és mentős a házban. A lány mostoha apja is észhez tért, pont a legjobbkor. Alig kapott a fejéhez, csuklóján már kattant a bilincs.

- Khloe! Henry! - rohant be Marilyn is a szobába, karján Christopherrel. - Mi történt? Várjanak! Hova viszik? - állította volna meg a rendőröket, akik férjét vitték kifelé.

- Anya. - szólt neki lánya.

- Kicsim! Mi történt?

- A lányát majdnem megerőszakolták, asszonyom! - mondta a férfi, aki Khloe mellett állva vette fel az adatokat.

- Hogy micsoda? - teljesen ledöbbent. - De hiszen Henry soha nem tenne ilyet... - nézett a lányára, aki jól láthatóan titkolt valamit. - Khloe, ugye nem?

- Szeretném ezt mondani, anya, hidd el! - kezdtek el peregni a könnyek az arcán.

- Nem. Nem! - ült le a nő az ágyra, miközben teljesen meghűlt benne a vér.

- Gyere, kis haver! - vette át Castiel Marilyntől Christophert.

- Ezt felejtse el! - szólt neki az egyik orvos, és segített letenni a gyereket az ágyra. - Be kell vinnünk a kórházba!

- Tessék? - nézett rémülten a fiúra Khloe.

- Nyugi, csak megnéznek és már jövök is! - simította meg a lány arcát. - Most már nem lesz baj! - adott egy puszit a homlokára, majd elhagyta a házat.

Castielt bent tartották pár napra a kórházban megfigyelésen, Khloe pedig elárulta a rendőröknek, hogy 14 éves kora óta mostohaapja heti 1-2 alkalommal erőszakoskodott vele. Marilyn egy hétig szinte nyugtatókon élt, Christophernek pedig csak annyit mondtak, hogy Henry egy hosszabb pihenésre ment. A kisfiú szomorúan kérdezte, hogy ők miért nem mehettek vele, ám mostohaanyjától csak annyi választ kapott, hogy „a papának most egyedül kell lennie”.

- Jó reggelt! - köszönt Khloe, amikor belépett a kórterembe.

- Helló, deszka! - mosolygott Castiel az ágya szélén ülve, hétköznapi ruhában.

- Azt hittem, ezen már túl vagyunk! - csúszott ki a száján, ahogy mellé ért.

A beszélgetés kínos folytatását Valerie hangja zavarta meg.

- Cassy! Apáddal... Á, szia! - lepődött meg a lányon. - Khloe, ugye? - mosolygott kedvesen.

- Igen. Honnan tetszik tudni? - kerekedett ki a szeme.

- Már találkoztunk, amikor előadtátok a Piroska és a Farkast, még két évvel ezelőtt.

- Jaj, tényleg! - kapott a fejéhez. - Elnézést! - kínosan érezte magát.

- Ugyan, semmi gond! - simította meg a lány arcát. - Hogy érzed magad? - nézett fiára, majd odasétált hozzá.

- Jól! Mennék már haza! Borzasztó itt a kaja! - tette dühösen keresztbe a karjait mellkasa előtt.

- Ne duzzogj, a kedvencedet csináltam! - ölelte át óvatosan. - Na, mi az? - mosolygott.

- Lasange. - mondta Castiel, ám egyszerre Khloeval.

- Neked is az a kedvenced? - nézett a lányra a nő.

- Nem. Vagyis... nem tudom. - kicsit furcsán érezte magát.

- Akkor ma nálunk ebédelsz! - nem kérdés volt, hanem kijelentés.

- Anya! - szólt rá Castiel. Mind a ketten a fiúra pillantottak.

- Nem, köszönöm. - húzta mosolyra a száját. - Majd inkább legközelebb. Most sietnem kell haza. Csak beugrottam megnézni, hogy hogy van Castiel. Megyek is! - nézte meg az időt karóráján. - Viszont látásra, szia! - köszönt el tőlük, majd kilépett az ajtón.

Amennyire csak tudott, kisietett az épületből, hátra sem nézve. Amikor visszagondolt a csókjukra, mindig érezte, hogy elvörösödik. A hosszú hónapok alatt, amikor összejártak kielégíteni egymás vágyait, soha nem csókolóztak. Egy apró szájra puszi sem csattant el. Rosszul esett neki, amikor látta, hogy Castiel milyen könnyedén megcsókolta még Ambert is, amihez azért valljuk be, külön gusztus kellett. Tudta, hogy nem ő volt az egyetlen lány, akivel szexuális kapcsolatot létesített azok alatt a hónapok alatt, hiszen néha Castiel még be is számolt róla... vagy inkább róluk.

- Mi volt ez a viselkedés, kisfiam? - nézett rá mérgesen Valerie.

- Nem volt semmi! Menjünk! - kapta fel vállára a táskáját.

- Castiel! - szólt utána lágyan, amikor a fiú az ajtóhoz ért. - Ő nem Debora. - jegyezte meg halkan, tartva gyermekével a szemkontaktust.

- Tudom. - mondta, majd kiment.

- Tudod, mégsem teszel semmit... - rázta a fejét, majd utána ment.

- Khloe? - ment ki egy lány a házból. - Mi történt? Mi a baj? - sietett hozzá.

- Akkora hülye vagyok! - borult zokogva Rosa nyakába.

- Na, gyere be, és mesélj! - mondta, és besegítette barátnőjét, majd a konyhában helyet foglaltak. - Mi történt? - nyújtott át neki egy zsebkendőt.

- Hülye voltam, mert azt hittem, jobban kedvel engem mint mást. - szipogott, majd kifújta az orrát.

- Mit csinált az az idióta? - dühös lett.

- Ő semmit. - vett egy mély levegőt. - Én értettem félre. Mindent... - hangja egyre halkult. - Egy egyszerű barát vagyok, akit a múltban néha megdugott, amikor éppen ahhoz volt kedve. - próbálta visszafogni könnyeit. - Nem nekem írta a dalt.

- Ezt ő mondta? - akármilyen görénynek is tartotta Castielt, ezt nem tudta volna róla elképzelni.

- Nem. De nem is kellett mondania semmit. Elég egyértelműen a tudtomra adta. - behunyta a szemét, majd visszaemlékezett. -  Anyukája elhívott hozzájuk ebédre, Castiel pedig rászólt. Talán le is szidta miután elrohantam, hogy miért akart elhívni.

- Mi? Várj! Találkoztál az anyukájával? - állította meg Rosa.

- Igen.

- Talán csak zavarban volt. - találgatott.

- Mióta vagy az ő oldalán? - törölte meg a szemét.

- Csak próbálom megérteni. Ez így nem áll össze. Nem lehet, hogy csak szexre kellettél neki.

- De. Így állt csak össze igazán a kép. - Khloe lehunyta a szemét, mély levegőt vett, és egy újabb könnycsepp gördült le az arcán.

12. rész

Miután Khloe kimondta a végszót, Castiellel nem keresték egymás társaságát. Egy hónappal később a fiú folyton hívta, ő azonban nem vette fel az amúgy is lenémított telefonját, mert folyamatosan tanult.

- Kislányom, gyere vacsorázni! - szólt be a büszke anya a szobájába.

- Máris megyek! - írta le a jegyzetfüzetébe az utolsó mondatot, majd becsukta azt és kiment a családjához.

Étkezés után leültek a televízió elé, mint egy valódi család. Szülők a kanapén, gyerekek pedig egy-egy fotelba. Egy vígjátékot néztek, amikor a legviccesebb résznél megcsörrent a vezetékes telefon.

- Maradjatok, felveszem! - kelt fel Marilyn. - Tessék? - szólt bele. - Hogy micsoda? - ledöbbenve hallgatta a vonal másik végén lévőt. - Igen, itt lakik. Máris adom! - mellkasára rakva a kagylót családja egyik tagjára nézett. - Khloe, téged keresnek. A rendőrség az! - nyelt egy nagyot.

- Engem? - kerekedett ki a szeme, majd odament és átvette a telefont. - Halló? - a következő pillanatokban teljesen lefagyott, tetőtől talpig. - Azonnal megyek! - lecsapta a kagylót. - El tudnátok vinni a rendőrségre? - a rémülettől remegve indult el az ajtó felé.

Bő negyed óra alatt odaértek, Khloe pedig szinte alig várta, hogy a fotocellás ajtó szétnyíljon előtte. Egyből az információs ablakhoz ment, majd elhadarta amiért ment.

- A folyosó végén jobbra. - mutatott ki a férfi, a lány pedig rohanni kezdett.

Amikor végre megtalálták akit kellett, egy cellához vezette őket.

- Castiel! - sietett a rácshoz.

- Khloe! - látszott a fiún, hogy részeg. - Tényleg eljöttél? - tekintete teljesen homályos volt.

- Persze, hogy eljöttem! - fogta meg a kezét a vasrudakon keresztül.

- Senkim nem maradt! - kezdett el zokogni a fiú.

- Hé, Castiel! - szólt halkan, és megsimította az arcát. - Mi történt? - mire kimondta, anyukája elintézte, hogy kiengedjék a rabot, így a lakatban már el is fordult a kulcs.

- A szüleim gépe lezuhant! - borult sírva a lány nyakába.

- Tessék? - teljesen ledöbbenve ölelte magához a könnyeket hullató fiút.

Egy ideig csak ölelték egymást, majd lassan haladva elindultak kifelé az épületből. Castiel továbbra is a szemét törölgette, Khloe pedig a derekát karolta át, ezzel próbálva megtartani.

A lányék házához mentek, ahol a fiút leültetve a konyhában egy pohár vízzel kínálták. Megköszönte, majd belekortyolt. Még két órán keresztül semleges dolgokról beszélgettek, ám éjfél elmúltával Marilyn már annyira fáradt volt, hogy nem bírta tovább.

- Én most már megyek aludni. Szerintem nektek sem ártana pihenni. - jegyezte meg a nő.

- Bocsánat, nem akartam eddig zavarni! - Castiel teljesen kétségbe volt esve, amikor a fali órára pillantott. - Köszönöm szépen, hogy kihoztak! - sietősen felkelt az asztaltól. - Ideje nekem is haza...

- Nyugodtan maradhatsz itt, ameddig akarsz! - simította meg a fiú hátát az asszony egy apró, megnyugtató mosollyal az arcán.

- Nem szeretnék zavarni... - nyelt egy nagyot utána, mert hirtelen feltörtek az emlékek, hogy oda kellene hazatérnie, ahol a szüleire emlékezik vissza.

- Shh... - ölelte magához Marilyn, amikor meglátta, hogy egy újabb könnycsepp gördült le az árva szeméből.

- Kö... szö... nöm. - szipogta.

Khloe szobájában aludt a földön. Nem akarta megint elrontani azzal az újraindult barátságukat, hogy ilyen lelki állapotban a lány mellett aludjon. Félt, hogy így nem tudná visszafogni magát, hogy lefeküdjön vele, utána pedig kényelmetlenül érezzék magukat egymás társaságában.

Egy óra volt, de még nem tudott egyikük sem aludni, így halkan beszélgetni kezdtek.

- Khloe... - suttogta.

- Igen? - kérdezte csendben.

- Miért nem vetted fel a telefont? - nem bírta tovább magában tartani, muszáj választ kapnia. Legalább erre.

- Tessék? - csodálkozott. Hosszában megfordult, így az ágy vége felől fekvő fiút nézte. - Mikor kerestél?

- Amikor láttam a hírekben, hogy lezuhant a szüleim gépe. - folyamatosan a plafont figyelte.

- De nekem nem is... - pillantott a mobiljára, ami sárgán villogva nem fogadott hívást jelzett. Felpattant, és kezébe véve megnézte.

„27 nem fogadott hívás - Feladó: Castiel” jelent meg a képernyőn. Lefagyva próbált megszólalni.

- Annyira sajnálom! - sietett az éppen felült fiúhoz és szorosan átölelte. - Teljesen le volt némítva. Ne haragudj! - zokogta. - Borzalmas barát vagyok! Sajnálom, Castiel!

- Én meg azt hittem, hogy haragszol rám. - szorította magához a lányt, és neki is újra legördült egy könnycsepp az arcán. - Hogy valamivel megbántottalak!

- Dehogy! Hiszen mostanában... - jött rá. - Nem is beszéltünk. - lassan eltávolodott egy pár centiméterre, hogy a szemébe nézzen. - Te mégis engem hívtál, pedig én elhanyagoltalak. Miért? - simította le a fiú arcáról a könnyeket.

- Hiányoztál. - mondta őszintén, majd lassan megcsókolta. Nem tartott sokáig, mégis sokat jelentett. - Bocs, most nem vagyok valami stabil lelki állapotban. - nézett oldalra.

- Igen, ez igaz. - bólintott egyet. - Aludj egyet, majd reggel beszélünk. - kelt fel sietve, és visszamászott az ágyra.

- Oké, jó éjt! - hangzott Castieltől.

- Jó éjt. - mondta halkan Khloe is, ám még jó ideig egyikük sem tudott elaludni.

A következő héten ki sem mozdultak a házból, beteget jelentettek az iskolában is. Egész nap beszélgettek, tv-t néztek, videó játékoztak, vagy éppen Khloe öccsével játszottak. Az egyetlen csók, ami elcsattant közöttük, nem jött fel témának. Egyszer elmentek Castielék házához, hogy ruhát szedjenek össze neki, ám nem ment olyan gyorsan, ahogy azt tervezték. Castiel is felköltözött Khloe mellé a franciaágyra. Biztosak voltak benne, hogy nem fog történni semmi, és az érzelmeikhez képest tényleg jól tartották magukat a szex mentes barátsághoz.

Pénteken reggel fél 8-kor viszont megcsörrent a fiú mobilja.

- Halló? - szólt bele halkan. Nem akarta felébreszteni a mellette alvó lányt.

- Castiel! - ismert fel egy női hangot.

- Mi a... - kerekedtek ki a szemei, majd megnézte a hívó felet. - Anya? - dobta le magáról a takarót, és melegítőalsóban kisietett a szobából. - De mégis, hogy...? Jól vagytok?

- Persze, semmi bajunk nincs! Nem is voltunk rajta a gépen, mert apádnak meghúzódott a csuklója, nekem meg kiment a bokám, így két kolléga helyettesített minket.

- Ó, anya! - a megkönnyebbülés jól hallható volt a hangján, és egy örömkönnycsepp gördült le az arcán. - De miért csak most hívsz?

- Sajnálom, Cassy! Terrortámadásnak vélték, így nem lehetett egészen most hajnalig külföldi hívásokat kezdeményezni vagy fogadni.

- Akkor ezért nem tudtalak titeket elérni! - ült le a konyhaasztalhoz, és szabad kezével megtámasztotta a fejét.

- Igen. - Valerie hangja is szomorú volt. - Kisfiam, itt vagy még? - kérdezte a pár másodperces csend után.

- Igen. - könnyei még mindig hullottak. - Úgy megijedtem!

- Tudom, Drágám! - egy pillanatig elhallgatott. - Apád is szeretne beszélni veled!

- Szerbusz, Fiam! - szólt bele Jean-Louis.

- Apa! - ha lehetett, még jobban megkönnyebbült.

- Ne aggódj, jól vagyunk! Még 1-2 nap és hazamegyünk!

- O-oké! - szipogta.

- Te sírsz? - húzódott egy apró mosoly a férfi arcára. Nem gúnyolódásból, inkább azért, mert a fia ennyire féltette őket.

- N-nem... - törölte meg a szemét a fiú.

Még egy pár percet beszélgettek, aztán letették a telefont.

- Mi történt? - ölelte át hátulról Castiel nyakát Khloe.

- A szüleim voltak! - mondta sokkal nyugodtabban. - Nem ők voltak a gépen, hanem helyettesítették őket. Apunak meghúzódott a csuklója, anyunak meg kiment a bokája. Rajta sem voltak a gépen! - fogta fejét mosolyogva.

- Ez fantasztikus! - állt szembe a fiúval és boldogan megölelte.

- Igen, az! - örült ő is, és magához szorította.

Pár perccel később, amikor lassan elváltak egymástól, mélyen a másik szemébe nézve már közeledett az arcuk egymáséhoz.

- Mi folyik itt? - lépett be a konyhába a lány apja.

- Mi folyik itt? - lépett be a konyhába a lány apja.

- Semmi! - mondták egyszerre.

- Láttam amit láttam! - tette dühösen keresztbe a karjait mellkasa előtt.

- Castiel szülei jól vannak, nem voltak rajta a...

- Gondoltam! Csak egy kis játék kellett neki!

- Tessék? - a fiú teljesen ledöbbent a hallottakon. - Azt hittem meghaltak a szüleim! Maga szerint ez játék?

- A mai fiatalok már mindenre képesek egy kis szex kedvéért!

- Apa, állj le! - Khloenál is kezdett betelni a pohár. - Nem csak a fiatalok képesek ilyesmire! - szúrós tekintettel nézett a férfira.

- Meg ne merd fektetni a lányomat, különben kinyírlak! - fenyegette meg mutatóujjával Castielt. - Elmentem dolgozni! - hagyta el mérgesen a házat.

A nap további részében ismét nem került szó sem a megtörtént, sem a majdnem elcsattant csókra. Délután 2 óra körül anyja Marilyn és öccse Christopher elmentek a nő szüleihez látogatóba, így a két fiatal kettesben maradtak. A lány szobájában, az ágyon fekve kezdtek el filmet nézni.

- Ez vicces volt! - nyújtózkodott Castiel, majd a balján lévővel egymásra néztek.

- Igen. - reagált, de már egyiküknek sem a filmen járt az esze. A másik ajkát nézték, arcuk egyre közeledett, végül egy újabb csók csattant el. Sokkal komolyabb és szenvedélyesebb, mint a legelső. Khloe fölé kerekedve Castiel kezdett el irányítani. Vetkőztetni kezdve a lányt először a pólót vette le róla, miközben szájuk egy pillanatra sem vált el egymástól. Észre sem vették, amikor Henry hazaérve lánya szobája felé vette az irányt.

- Ti meg mit csináltok? - rontott neki az ágynak. - Szállj le róla! - a fiút szinte leszakította Khloeról.

- Ne! Hagyd békén! - ment volna utána, de apja erősen visszalökte a szobába. Mire utolérte őket, a férfi már ki is lökte a házból Castielt, aki reagálni sem tudott.

- Takarodj haza! - csapta be az ajtót, majd visszament nevelt lánya szobájába.

- Csessze meg! - fogta meg a fejét, ahogy becsukta maga után a kaput. - Értem én, hogy félti, de azért na... - miután szétnézett, elindult a saját házuk felé. - Fel is hívom Khloet, hogy... - kapott zsebéhez, ám telefonját a lány szobájában hagyta. - Hoppá. - nézett vissza az épületre, amiből az előbb hajították ki. - Üsse kavics! Max szétveri a fejem! - gondolt itt az aggódó apára, majd mikor sokadik ajtón való kopogtatás után sem nyitott senki ajtót, belépett azon. - Elnézést, csak... - kezdett volna bele óvatosan, amikor kiabálást és sikítást hallott. - KHLOE! - ordította, majd rohanva megindult annak szobája felé.

11. rész

Khloe a következő hétvégén a legjobb barátnőjével és unokatestvérével mozdult ki egy kicsit szombat délután. Beültek a kávézóba, forró csokit rendeltek és beszélgettek. Egy idő után a múlt is feljött témának.

- Miért mentél bele Castiellel a barátság extrákkal dologba? - érdeklődött Rosa.

- Tessék? - Khloe majdnem kiköpte a melegítő italt.

- A szexre gondolok! Mesélted, hogy az osztálykiránduláson történt köztetek először, de ittas állapotban voltatok, bla bla bla, de utána a tengerparton, ahogy találkoztatok meg beszélgettetek, akkor már nem voltatok még csak másnaposak se! A szex nem csak testi kontaktus! - kezdett szentbeszédébe. - Kell hozzá érzelem, meg... 

- Rosa! - szólt barátnőjére. - Befejeznéd?

- Szóval már akkor is bele voltál zúgva?

- Mi? Ezt hogy? Nem! Dehogy! - kortyolt bele.

- Vagyis igen! - következtetett.

- Ez még nekem is gyanús, hogy ennyire tagadod. - szólt közbe Viola.

- Te most kinek az oldalán állsz? - nézett rá mérgesen Khloe.

- Az igazság oldalán! - mondta halkan.

- Igazság, mi? - támasztotta meg az asztalon a könyökét, arcát a tenyerébe helyezte. - Tényleg érdekel titeket az igazság? - figyelte szomorúan a járókelőket és a járműveket.

- Igen! - válaszoltak egyszerre, és érdeklődve a lányt nézték.

- Az a büdös nagy igazság, hogy már akkor beleszerettem, amikor másodikban megrendeztük a koncertet. - hunyta be a szemét. - Az a szenvedély, amivel gitározott, teljesen magával ragadott. - emlékezett vissza a jelenetre. - Hát, ennyi lenne. - vett egy mély levegőt, majd barátnőire nézett. - Ennyi az oka, hogy belementem az osztálykiránduláson, és utána is. Kicsit közelebb éreztem magamhoz, mint előtte. - mosolya nem volt őszinte. - Tisztában voltam vele, hogy csak egy vagyok neki a sok közül. Néha mesélt is a nő ügyeiről. Én mégis reméltem, hogy én leszek neki az egyetlen. - akaratlanul is egy könnycsepp gördült le az arcán.

- Khloe... - fogták meg a lányok a kezét.

- Na, beszéljünk másról! - törölte le arcáról a könnyét, és Violához fordult. - Ti hogy vagytok? Nálatok volt már szex? - kacsintott.

- Én... - szegény teljesen lefagyott. Nem tudta, milyen választ adjon.

- Hoppá! - mosolygott össze Rosa és Khloe.

- Ezek szerint te is belekóstoltál a szerelem édes testi ízébe! - a tejföl szőke lánynak Viola úgy reagált, hogy fülig elvörösödött, és inni kezdte forró csokiját.

Az iskolába egy hétre újra megérkeztek a régi cserediákok.

- Dajan! - mosolyogva a fiú nyakába ugrott.

- Szia Khloe! - ő is örült a lánynak, szorosan magához ölelte.

- Mi van veled mostanában? - érdeklődött.

- Vőlegény lettem! - mutatta ujján a gyűrűt.

- Azt a...! - teljesen ledöbbent. - Gratulálok! - öröme őszinte volt.

- Kösz! Nem akartuk elsietni, de aztán muszáj volt. - kezdett el kutatni a táskájában.

- Hogy érted, hogy... - Dajan egy képet tolt az arca elé.

- Apa leszel? - kerekedtek ki a szemei, ahogy meglátta az ultrahang képet.

- Igen. - kicsit zavarban volt. - Ő pedig a menyasszonyom. - mutatta meg telefonja háttérképét. Egy napbarnított bőrű, fekete hajú és barna szemű lány volt a képen. Külsőre teljes mértékben a fiúhoz passzolt.

- Nagyon szép! - dicsérte komolyan.

- Na, és veled mi a helyzet? - érdeklődött, ahogy a tornaterem felé vették az irányt.

- Nos... - rúgott bele egy kavicsba az udvaron.

- Még mindig semmi? - állította meg a lányt, aki válaszul csak szomorúan nézte a földet. - Azt hittem, ha segíteni nem tudtam abban, hogy elfelejtsd, legalább féltékeny lett és utána beszéltetek, de akkor tévedtem. - ő se lett tőle boldogabb.

- Sajnos igen. Pedig tudom, hogy te tényleg mindent megtettél, hogy segíts nekem. - lökte meg a karját kicsit mosolyogva, ahogy tovább haladtak.

- Azért izgalmas néhány hónap volt, nem? - kacsintott.

- Na, abból nem volt hiány! - nevette, ahogy az együttléteikre gondolt.

- Néhány baki azért kellett bele, másképp nem lett volna jó! - próbálta menteni saját magát mosolyogva.

- Néhány még oké, de hogy mindig? - a nevetéstől már a könnyét törölgette.

- Mind a ketten kezdők voltunk! Ne csak az én bakijaimra gondolj! - lökte meg egy kicsit, majd átkarolta a vállát. - Jó volt, de nem bánom, hogy vége lett.

- Tudom, én sem!

- Ha tudnád, milyen boldog vagyok Diane mellett. - behunyva szemét kedvesére gondolt.

- Dajan és Diane? Komolyan?

- Igen. - nyitotta ki az ajtót. A termen átvágva az öltözők felé vették az irányt. - Ide is be akarsz jönni? - húzta fel egyik szemöldökét.

- Úgyis megvédesz! - mosolygott, és belépett. - Amilyen ritkán beszélünk, ez a plusz pár perc is sokat jelent. - leült az egyik padra, és nézelődni kezdett a fedetlen férfi felsőtestek világában.

- Csak fel ne izgulj nagyon! - súgta neki Dajan. - Ezek néha olyan kanosak, hogy kiszagolják! - viccelődött.

- Hülye! - nevette a lány.

- Te mit keresel itt? - lépett mellé Kentin. - Ez a pasi öltöző!

- Csak beszélgetni jöttem! - biccentett fejével a cserediák felé.

- Akkor is menj ki, kérlek!

- Na, jó! Ha ennyire szégyenlős vagy! - combjain megtámaszkodva felkelt. - Később beszélünk! - adott egy puszit Dajannak, majd kisétált az öltözőből.

Másnap, amikor a biokémia terem előtt álltak sorba, Nataniel próbált beszélgetni örök padtársával, de az rá se hederített.

- Kentin! - lökte meg kissé ingerülten.

- Hm? - nézett rá.

- Már 10 perce őket bámulod! - biccentett fejével Violáék felé. - Mi bajod van? - kérdezte.

- Semmi! - fordult a másik irányba.

- Hetek óta nem is beszéltek! - súgta. - Mióta összejöttek, azóta...

- Istenem! - szétnézve kicsit arrébb húzta Natanielt. - Zavar, érted? - magyarázta. - Egyszerűen rosszul vagyok, ha csak rájuk nézek!

- Elég jól bírtad akkor, mert most elég sokáig bámultad őket. - fonta össze karjait mellkasa előtt. - De miért? Féltékeny vagy? Előtte nem is láttalak Violával... - kezdett el gondolkozni a szőke hajú. – Melyik zavar jobban?

- Hogy érted, hogy melyik? - a kérdést se nagyon értette.

- Amikor csókolóznak. Viola vagy Alexy jelenléte zavar olyankor jobban?

- Nem tudom. Talán inkább Vi... - megállt a beszédben. - Mire akarsz célozni?

- Nem lehet, hogy... szóval... hogy érzel valamit Alexy iránt? - kérdezte óvatosan.

- Meghülyültél? - kicsit hangosabban szólalt meg, mint szerette volna.

- Halkabban már! - szólt rá halkan. - Féltékeny vagy, ez nem kétség!

Egész órán a két paddal mellettük ülő Alexyt nézte. Fogalma sem volt arról, hogy mi játszódik le benne. A kék hajú fiút olyan boldognak még nem látta, mint amióta együtt van Violával. Tudta, hogy azok ketten szeretik egymást. Azt viszont nem tudta, hogy ő miért érzi magát ettől annyira rosszul. Amikor Alexy és Viola összejöttek, az elején még a megszokott módon hülyéskedett a fiú Kentinnel, ám ez gyorsan megváltozott, amikor a barna hajú mindenben a negatív dolgokat látta.

- Mi van, ha... - gondolkozását a csengő zavarta meg. Azon agyalt, hogy lehet, igaza van Natanielnek. Akkor sem érezte jobban magát, amikor még jól elvoltak, de már összejött a kis pár. – Ha ez így van, engem kitagadnak! - állt meg a folyosó közepén.

- Mi? Miért? - lépett mellé aggódva Alexy.

- S-semmi! - válaszolta torkában dobogó szívvel, majd elrohant.

A nap folyamán már nem látták Kentint.

Péntek reggel Khloe akaratlanul is belefutott Dakotába.

- Szia, Szépségem! - állította meg.

- Pá! - sétált volna tovább.

- Ott voltam én is a kávézóban! - fogta meg a karját. - Tudok a kis titkodról! - a lány egyből szembe fordult vele. - Tudom, hogy egy szex éhes ribanc vagy, aki beleszeretett a kis Castielbe. - mosolyogta.

Amikor Khloe egy pofonnal válaszolt volna, Dake lefogta a kezét.

- Ha nem szeretnéd, hogy a szüleid és az öcséd szembesüljenek azzal, hogy milyen kurva is vagy, valamint hogy Castiel megtudja, hogy belezúgtál és egyenesen a képedbe röhögjön, akkor szerintem beszélgetnünk kéne egy kicsit! - simította meg a lány arcát. - Ajánlhatnál valamit a hallgatásomért cserébe! - a lány elvörösödött szégyenében.

- Dakota! - kiabálta egy ismerős hang. - Húzz vissza az óceánba sellőfiút játszani! - ért melléjük Castiel.

- Á, helló! - vigyorgott, és Khloera nézett. - Te döntesz!

- Fulladj meg egy kanál vízben! - karon fogta gitáros barátját, majd elsétált.

Órák után egy erős kéz húzta be a férfi mosdóba.

- Ne merj kiabálni! - fogta be a száját. - Utolsó esélyed! - mutatott neki egy küldésre váró sms-t:

„Az év poénja: a kis Khloe belezúgott Castielbe! Ja, ez nem vicc!” - a címzett telefonszámát felismerte, tényleg a vörösé volt.

- Nem küldöm el, de cserébe egy kis kényeztetést kérek! - mondta, és kihúzta a lány felsőjének nyakát, benézve a melleire. Viszonzásul egy pofont, majd egy térdelést kapott a férfiasságához.

- Kényeztessen téged egy villamosszék! - sietett volna ki, de visszarántották.

- Nem tudod, kivel húztál ujjat! - kezeit lefogva a szájához szorította, így se ellenkezni, se kiabálni nem tudott. Dakota egyik lábával Khloe lábainak dőlt, így rúgni sem tudott. Teljesen a falnak volt nyomva.

- Mmm! - szabadult volna az erős szorításból. Dake a lány pólója alá nyúlt és fogdosni kezdte, majd a nadrágot kezdte kigombolni. Áldozata ficánkolt, de mind hiába. Csak saját magát fárasztotta ki még jobban. - Mmmm! - próbált kiabálni, amikor a fiú benyúlt az alsóneműjébe.

- Nyugi! Tudod te is, hogy nem fog fájni! - kacsintott, és a saját nadrágját kezdte el kigombolni.

- Csak egy perc, és... - lépett be egy velük egykorú.

A bent lévők alig tudták felfogni, hogy valaki átlépett a küszöbön, Dakota egy hatalmas öklöst kapott az arcába, amitől kifeküdt a földön. - Mi történt? - kérdezte aggódva a könnyes szemű lányt.

- Köszönöm! Annyira köszönöm! - ölelte meg Lysandert és zokogni kezdett.

- Mi folyik itt? - csodálkozott Wendy, amikor a csattanást hallva benézett a mosdóba.

- Erről senkinek ne szóljatok, kérlek! - törölte meg a szemét Khloe. - Castielnek se! - szegezte megmentőjének.

- De...

- Kérlek! - könyörgött.

- Rendben! - egyezett bele. - De tűnjünk el innen! - terelte ki a lányokat, amikor Dake az arcát fogva magához tért. Jobbnak látta, ha csak otthon végzi el a dolgát.

10. rész

Az órák már 10 perce elkezdődtek, mire Mr. Faraize odaért az első évesekhez.

- A mai földrajz óra elmarad, mert dolgom van! - jelentette be a diákoknak. - Jövő héten bepótoljuk!

- Igen!!! - ujjongott az osztály, és észre sem vették, hogy a férfi egy pillanat alatt eltűnt.

Mire Ryan összeszedte az iratait a tanáriban, egy bő negyed óra telt el, és még Ms. Delaney is feltartotta. Összesen több, mint 30 perc múlva sikerült kijutnia az épületből, amiben a tanítás még javában folyt.

- Vársz valakit? - kérdezte halkan a téglakerítésnek támaszkodott lánytól.

- Téged! - mosolygott rá szerelmesen. - Hova menjünk?

- Hozzám? - ajánlotta, ahogy elindultak a kocsija felé.

- Tökéletes válasz! - ült be az autóba, amikor a férfi kinyitotta neki az ajtót. - Köszönöm! - küldött neki egy csókot az udvariasságért. Ryan is elfoglalta a vezetői helyet, majd elhajtottak.

- Úgy örülök, hogy újra itt vagy! - nyúlt át a másik ülésre, megsimítva Priya combját.

- Jó itt lenni! - fogta meg a férfi kezét, ujjukat pedig összekulcsolta.

Pontosan 7 perccel később leállította a kocsit egy kis kertes ház előtt a külvárosban.

- Még mindig annyira szép! - gyönyörködött a lány, és a látszat kedvéért kapott kölcsön egy könyvet, mintha tanulni mennének az egyedülálló tanár otthonába.

- Szeretnéd, hogy főzzek neked valamit? - rakta le az előszobában lévő dohányzóasztalra az aktatáskáját.

- Majd később! - ölelte át hátulról, kezei pedig a férfi mellkasáról egyre lejjebb vándoroltak. - De csak akkor, ha egy rövid kötényen kívül más nem lesz rajtad! - szorította magához.

- Hm. Akkor ugyan olyan öltözékben segíthetsz majd te is a konyhában! - megfordult, kacsintott egyet és megcsókolta.

- Hű! - fújta ki magát Ryan, amikor fél órával később az előszoba kanapéján szétváltak.

- Ez elképesztő volt! - lihegett Priya továbbra is. - El is felejtettem, hogy milyen! - mondta őszintén, és lenyúlt a földre az alsóneműjéért.

- Az nem kötény! - hívta fel rá a lány figyelmét a férfi. - Úgy volt, hogy az lesz rajtad!

- De most még nem fogunk főzni. Vagy igen? - mászott oda szerelméhez, miközben csábítóan nézett a szemébe.

- Az még nem jelenti azt, hogy fel kell öltöznöd! - csókolta meg határozottan, majd újra egymáséi lettek.

Fél 12 volt, mire nagy nehezen el tudtak szakadni a másiktól.

- Hát ez még mindig... hú! - kapkodott levegőért a lány.

- Nem jó ez így... - támasztotta meg fejét a kanapé támláján, és a plafont bámulta.

- Más pozícióban szeretnéd? - csókolgatta a férfi mellkasát, majd az ölébe ült. - Csak szólj, és...

- Nem, Priya. - nézett rá szomorúan. - Ennek nem lenne szabad lennie! - mutogatott kettőjükre.

- De mégis van!

- Tudod te, hogy hány év van közöttünk? Én 34 vagyok, te meg még csak 17! Pont dupla annyi...

- Holnap leszek 18! - próbált érvelni.

- De ha ez kitudódik, engem lecsuknak! Még kiskorú vagy! - vitatkoztak, miközben a lány még mindig az ölében ült.

- Nem tudja meg senki! - könnybe lábadt a szeme.

- Figyelj, Priya! Ez...

- Nem akarom hallani! - tört ki zokogásban, és a férfi mellkasára döntötte a fejét. - Nem akarlak téged is elveszíteni! - szorította a vállát. - Egész életemben utaztam! Barátokat se tudtam szerezni, így arra nem is gondoltam, hogy szerelmes leszek! De aztán ide jöttünk, és megismertelek... - tekintete könnyben ázott, amikor Ryanre nézett. - Szeretlek! Hát nem érted? - ordította, és szorosan magához ölelte.

- Sajnálom! - lökte el óvatosan magától. - Öltözz fel! Vissza viszlek az iskolába! - ültette át maga mellé, majd felkelt és elindult a szobája felé.

- Nem! - rohant utána, és amikor odaért, a franciaágyra döntötte. - Tudom, hogy te is szeretsz! - fogta le a kezét annak feje felett.

- Priya, szállj le rólam. - mondta halkan, és oldalra nézett.

- Mondd a szemembe, hogy nem szeretsz, és csak játék voltam! - zokogta. Könnyei a férfi arcára hullottak.

- Az állásomat féltem, hát nem érted? - kiabálta. - Mit érdekel engem, ha belém zúgtál? Menj vissza az iskolába, játssz a többiekkel, mit bánom én! Csak kihasználtalak, nem fogod fel?

- Miért...? - kérdezte ledöbbenve.

- Csak egy kis szórakozás kellett! Mit nem értesz ezen? - Priya lassan elengedte a férfi kezét, és leszállt róla. Az ágy szélén ülve bámult maga elé.

- Hogy lehettem ekkora barom? - zokogva kirohant a szobából.

Amikor Ryan utána ment volna, jobbnak látta inkább maradni. Tudta, hogy máshogy nem sikerülne elszakadnia a lánytól. Visszafeküdt az ágyra, és csak várt, hogy Priya felöltözzön. Nem tudta, mennyi idő telhetett el, de hirtelen a bejárati ajtó csapódását hallotta. Felkapta a fejét, és kirohant az előszobába. Kinézve az ablakon látta, ahogy a lány a belváros felé vette az irányt.

- Ezek után, ha feljelent se érdekel semmi... - vette kezébe ruhadarabjait a földről, hogy felöltözzön. - Ó, Priya! - temette arcát a tenyerébe.

Priya a születésnapján nem ment vissza az iskolába. Csak Ryanre tudott gondolni, viszont találkozni nem akart vele. Amint eszébe jutott, sírását kellett visszafojtania. Egyre csak azok visszhangoztak a fejében, amiket hallott a férfitől: „Mit érdekel engem, ha belém zúgtál? Menj vissza az iskolába, játssz a többiekkel, mit bánom én! Csak kihasználtalak, nem fogod fel?” „Csak egy kis szórakozás kellett! Mit nem értesz ezen?”

- Nem! - kelt fel hirtelen a kanapéról, útját pedig az iskola felé vette. - Nem lehetett csak játék!

- Kislányom! Hová mész? - sietett utána anyja, de nem érte utol.

- A gimibe! - ordította vissza, meg sem állva.

Az épületbe érve szerencséje volt. Épp a szünetről terelte be a férfi a diákokat, majd amikor az meglátta a lányt, nem tudta mihez kezdjen.

- Beszélnünk kell! - ment oda a tanárhoz, amikor a tanulók elfoglalták a termeket.

- Azt hittem, tegnap ezen már túl estünk! - hajolt kicsit közelebb hozzá. Nem akart kiabálni, de nem volt nyugodt. - Értelmes lánynak hittelek, úgy gondoltam érthetően fogalmaztam!

- Nem hiszek neked! - ütötte meg Ryan mellkasát.

- Egek... - nézett szét. - Gyere velem! - húzta be a könyvtárba, ami éppen üres volt. - Mit akarsz még tőlem? - fordult szembe vele, ahogy becsukta az ajtót. - Szórakoztunk, de...

- Nem! Én nem csak szórakoztam! - ölelte magához, amilyen szorosan csak tudta. - Szeretlek! - nézett őszintén a szemébe.

- Ne sírj, Priya. - szólt halkan, és letörölt egy könnycseppet a lány arcáról. - Öreg vagyok hozzád. - simított vissza egy tincset a többi közé. - Keresned kéne egy olyan fiút, aki...

- Nem érdekel senki más! Hát nem érted? Veled akarok lenni! - szorította össze szemét. - Csak veled, Ryan Faraize! - nézett szerelmesen a férfira.

- Ne csináld ezt velem! - kifelé figyelt az ablakon keresztül.

- Miért nem akarod, hogy szeresselek? - kérdezte szomorúan.

Válaszul azonban nem szavakat, hanem csókot kapott. Egy mindent elsöprő szerelmi vallomást, aminek a végén Ryan összeérintette a homlokukat, két kezével a lány arcát fogta.

- Mert én is szeretlek, Priya! - simította meg kedvese alsó ajkát. - Nem kellett volna ide jönnöd! Jót akartam neked azzal, hogy... - nem tudta befejezni, mert egy ujj tapadt a szájára.

- Tudom! - suttogta. - Csak azt nem vetted figyelembe, hogy azzal teszel nekem jót, ha mellettem vagy! - lábujjhegyre állva megcsókolta szerelmét. - Már nagykorú vagyok! - kacsintott rá.

- Priya! - szólt rá mosolyogva.

Később, amikor végzett a tanítással, újra találkoztak. Akkor már a repülőtéren. A lány és a szülei még az előtérben várakoztak.

- Jó napot! - lépett melléjük egy férfi.

- Ryan! - ugrott a nyakába Priya. - Féltem, hogy nem jössz el! - súgta neki halkan.

- Kislányom! - szólt rá az apja, és odasétált hozzájuk. - Maga ki? - szegezte a kérdést gyermeke párjának.

- Ryan Faraize vagyok, uram! Történelem tanár, és... - após jelöltje nem volt valami boldog.

- És? - kérdezte türelmetlenül.

- És szeret engem! - bújt a férfihez a lány. - Én pedig viszont szeretem! - nézett boldogan és őszintén párja szemébe.

- Az apád lehetne! - szólt szigorúan.

- Drágám... - lépett mellé a felesége. - Azt hiszem, mi igazán megérthetjük őket! - mosolygott férjére a nő. - Megkérdezhetem, hogy ön hány éves? - kérdezte leendő vejétől.

- 34. - miután kimondta, nyelt egy nagyot.

- A mi lányunk pedig ma töltötte be hajnali fél négykor a 18-at. Akárhogy számolok drágám, ez még mindig kevesebb, mint a közöttünk lévő 20 év! - szerelmesen a férjéhez bújt.

- Na de Priya az én kislányom! - nézett feldúltan nejére.

- Az én apám is így reagált annak idején! - súgta a „fiatal” párnak, de úgy, hogy házastársa is jól hallja, aki egy jó mély levegővétel után a kezét nyújtotta a tanárnak.

- Üdv, Ryan! Lenzo vagyok! - mosolygott.

- Örvendek! - megkönnyebbülve kezetráztak.

Khloenak elég volt másfél hét, hogy felhozza a jegyeit a már megszokott 4,7-es átlagára. Castielt az iskolában is ritkán látta, azon kívül pedig egyáltalán nem. Esténként néha beszéltek telefonon, de a lány akkor is a tanulásról beszélt.

- Khloe! - szólt neki valaki, amikor kijött péntek reggel a könyvtárból.

- Szia Castiel! - mosolygott rá.

- Ebédszünetben ráérsz egy kicsit?

- Ebédszünetben? - csodálkozott.

- Igen. Mutatni akarok valamit! Nagyon érdekelne a véleményed!

- És mi lenne az? - érdeklődött, ahogy elindultak a terem felé.

- Egy új dal.

- Akkor ezért van nálad a gitárod? - pillantott a fiú hátára.

- Igen. - bólintott.

- De hol akarod eljátszani?

- A gyengélkedőn. - mondta egyszerűen.

- Miért pont ott?

- Jó az akusztikája! - kacsintott.

- Jól van! Kíváncsian várom! - mosolygott, majd bementek a terembe, Castiel pedig egyre jobban várta az ebédszünetet.

Amikor elérkezett az idő, Castiel már ott várta Khloet a megbeszélt helyen, az egyik széken ülve, ölében a gitárral. Amikor a lány belépett és becsukta az ajtót, egyből nekikezdett.

Egy szerelmes dalt énekelt el, amiben a két főszereplő egy ideje már ismerte egymást, jó barátok voltak, mégsem mondták el a másiknak, hogy mit éreznek igazán. Nagyrészt a fiú érzéseiről szóltak, hogy mennyire hiányzik neki a lány, ha csak egy percre is elválnak.

Khloe a dal végén tapsolni kezdett.

- Egy bajom van vele. - kijelentésére Castielben a vér is meghűlt. - Jobb hangod van, mint gondoltam! - húzta a száját, majd mosolyogni kezdett.

- Bolond! - fújta ki a mély levegőt, amikor megnyugodott.

- Egyébként nagyon jó lett! Örülni fog neki! - kacsintott.

- Kicsoda? - kerekedtek ki a szemei.

- Hát akinek írtad! Hallottam a hangodon, hogy teljesen átélted, szóval tuti szerelmes vagy! - nevette ki.

- Úgy gondolod? - próbált nem zavarba jönni, ahogy odasétált mellé.

- Aha! - mosolygott - Nekem viszont most muszáj a tanulásra koncentrálnom... - kezdett bele, Castiel pedig már sejtette, hogy mi következik. - Nincs időm semmire. Sem barát, sem szórakozás. - mondta komolyan.

- Hogy érted ezt?

- Van olyan, hogy elfelejted, miért is akartál egykor küzdeni. - bámult maga elé. - Amikor semmi más nem volt fontos, és csak egyetlen célod volt. - akaratlanul is egy könnycsepp gördült le az arcán, maga sem tudta, hogy miért. - Szóval te is küzdj a lányért, és én is küzdök az álmomért! - adott egy puszit a fiúnak, mosolyt erőltetett az arcára, majd elhagyta a gyengélkedőt.

- Ha tudnád, hogy amit most mondtál az teljesen üti egymást... - ült vissza a székre, ölébe kapta a gitárt és pengetni kezdett.

9. rész

- Wendy! - sietett utána péntek délután valaki.

- Igen? - fordult hátra. - Lysander! - lepődött meg az odaérkezőn.

- Beszélhetnénk? - fújta ki magát.

- Wendy, gyere! - szólt neki Hortense, és a fejével is jelzett.

- Hahó! Látlak ám! - mondta a fiú.

- Menjetek előre, mindjárt megyek én is! - szólt barátainak a lány. Amikor elindultak, visszafordult Lysanderhez. - Miről szeretnél beszélni?

- Rólunk! - vágta rá hirtelen. - Mármint... - kapott a fejéhez. - Ahj, de nehéz! Nem mehetnénk inkább vissza a suliba? - vett egy mély levegőt, kifújta, majd újra belekezdett, miközben elindultak. - Amit akkor mondtam és csináltam... én tényleg nem akartalak megbántani! Bár igaz volt, nem kellett volna vele letámadnom téged. - léptek be az ajtón. - Nem szoktam olyan lenni, esküszöm neked! Nem tudom miért csináltam akkor azt, amit. Talán csak... - megakadt. Nem tudta, megérné-e egyáltalán folytatni.

- Talán csak? - értek a lépcsőkhöz, és elindultak felfelé.

- Talán csak annyira szeretnék veled lenni, hogy ilyen hülye módon bukott ki belőlem ez az egész. - a lány a fordulónál megállt, és hatalmas aranysárga szemekkel nézett a fiúra. - Wendy?

- Komolyan mondod? - kérdésére Lysander csak egy lépést tett felé.

- Ennél komolyabb nem is lehetnék! - még egy lépés, majd szerelmesen szájon csókolta.

A lányt villámcsapásként érte, de gondolkodás nélkül viszonozta. Karjait a fiú nyaka köré fonta, majd lábujjhegyre állva húzódott még közelebb kiválasztottjához. Csókjuk pillanatok alatt lett megtöltve szenvedélyjel.

- Mmm, Wendy! - lihegte Lysander, majd fülig elvörösödött. - Erre nem számítottam. - nem mert a lány szemébe nézni.

Nem csak a csók miatt volt zavarban. Valami izgatottsági folyamat indult el a testében, amihez az iskola lépcsőfordulója nem éppen volt megfelelő helyszín.

Kellett neki egy kis idő, hogy lenyugodjon, de végül kézen fogva sétáltak ki az épületből, amikor az egyik takarítónő megkérte őket, hogy hagyják el az iskolát, ha nincs már ott dolguk.

Lysander délután hatalmas vigyorral az arcán várta barátját, hogy elkezdjék a próbát.

- Veled meg mi történt? - mosolygott Castiel, ahogy belépett a próbateremnek kiépített garázsba.

- Sikerült!

- Mi? - csodálkozott. - Wendy?

- Igen! Sőt, olyan szenvedéllyel csókol, hogy...

- Várj! Mi? Te lesmároltad?

- Nem gondolkoztam, csak cselekedtem, és hát hűha! - teljesen fel volt tőle pörögve.

- Akkor fel is izgultál, mi? - nevette Castiel, amikor lerakta a gitárját. Ő csak hülyeségből mondta, de amikor ránézett fülig elvörösödött barátjára, ő is elkomolyodott. - Ennyire jó volt? - kerekedtek ki a szemei.

- Nagyon! - ült le a már megszokott helyére, a hangfalra. - Miért, Khloe nem csókol jól? - kérdésére barátja csak hosszú másodpercekig agyalt.

- Fogalmam sincs. - esett le neki. - Soha nem csókolóztunk. - foglalt helyet az egyik széken, és csak bámult maga elé.

- Hogy mi van? - csodálkozott Lysander. - Szóval hónapokig szexeltetek megállás nélkül, de egyszer sem csókoltad meg?

- Volt azért néhány nap kényszerpihenő. - húzta a száját, de ő maga sem értette, hogy akkor miért nem cselekedett.

Szombat reggel Khloe fáradtan ébredt, mert az előző napot ismét Castiel társaságában töltötte. Egészen estig sétáltak, beszélgettek, moziba mentek, kutyát sétáltattak, vagy éppen autókáztak valamerre.

Amikor tíz órakor kiment a konyhába, anyukája nem volt éppen nyugodt.

- Mi a baj? - kérdezte Marilyntől.

- Ülj le! - dühösnek tűnt.

- Szóval? - érdeklődött, ahogy leült a nővel szemben.

- Tegnap délután felhívott az igazgatónő! - kezdte. - Azt mondta, hogy az elmúlt hetekben alig jársz be órákra, és a jegyeid is egyre romlanak! Mi történt veled, kislányom? - szemei könnybe lábadtak. - Hát nem szeretnél már egyetemre menni? Azt mondod évek óta, hogy ügyvéd akarsz lenni, és a jó ügyért harcolni! Mi lett ezzel az álmoddal?

- Nem tudom. - válaszolt halkan. - Valahol elhagytam út közben. - vett egy mély levegőt, miközben gondolkozott.

- Nem szeretnéd megkeresni, mielőtt késő lesz? - tett fel egy fontos kérdést a nő.

Hétfő reggel Khloe céltudatosan kelt fel. A kapuban a már megszokott módon Castiel várta, aki ismét feltette a kérdést:

- Mit csináljunk ma?

- Nekem muszáj bemennem a suliba! - nézett komolyan a balján sétáló fiúra.

- Muszáj? - csodálkozott.

- Igen. Mondtam tegnap is a telefonban, hogy sokat kell tanulnom. - magyarázta. - Nagyon leromlottak a jegyeim az elmúlt hetekben. Több időt kell most a könyvekkel töltenem, mint veled.

- Á, értem. - hangjából egyértelműen érződött a csalódottság.

- Már ennyi az idő? - pillantott karórájára. - Sietnem kell a könyvtárba! Ne haragudj, később beszélünk! Szia! - hadarta, miközben elrohant.

- Szívesen elkísértelek volna... - mormogta maga elé, zsebre dugta a kezét, belerúgott egy kőbe, majd irányt változtatott és hazament.

- Hát te? - futott bele a lány Natanielbe, amikor belépett a könyvtárba.

- Tanulni jöttem! - válaszolta. - Merre vannak a törivel kapcsolatos...

- Arra! - mutatott az egyik polcra, ami fölött nagy betűkkel ki volt írva: "TÖRTÉNELEM".

- Köszönöm! - mosolygott és odasietett.

A szőke hajú fiú furcsállva figyelte volt barátnőjét hosszú percekig, míg valaki ki nem zökkentette belőle.

- Nataniel! - legyezett az arca előtt egy lány.

- Á, szia Melody! - köszönt neki, miután észhez tért.

- A gimi álompárjai! - viccelődött Khloe, amikor másnap reggel barátai is odaértek az A terem elé.

- Ez milyen igaz! - ölelte még szorosabban magához Alexy Violát.

- Én se tudok vitatkozni! - adott Lysander egy csókot kedvese homlokára.

A két lány csak elvörösödve hallgatta a beszélgetést.

- Wendy, megjött Borisz! - súgta oda neki Hortense, aki észre sem véve a kis társaság többi tagját elhúzta barátnőjét.

- Egy pillanat! - húzta ki karját a lányéból, visszalépett párjához, szerelmes csókot váltottak, majd csak ezután indult át a B teremhez. - Sziasztok! - köszönt kedvesen a baráti körnek, majd elsietett.

- Visszatérve az álompár témára... - kezdett bele Armin. - Neked mikor lesz valakid, Khloe?

- Á-á! - emelte fel kezeit védekezőn. - Nekem senki nem kell! Egyébként meg te hogy állsz barátnő ügyileg? - szegezte vissza a kérdést.

- Komoly vagy alkalmi? Mert jelenleg komoly nincs. Ha érted, hogy értem. - jelent meg egy sokat sejtető vigyor az arcán.

- Nem is te lennél... - jegyezte meg a fejét fogva egy lány, ahogy a kis társasághoz ért.

- Priya! - üvöltötték és a nyakába ugrottak.

- Hogyhogy visszajöttél? - kérdezte Melody.

- Csak átutazóban vagyunk itt a szüleimmel, holnap indulunk tovább. - mesélte.

- Kár! - mondta szomorúan Viola.

- De látom, itt azért vannak fejlemények! - nézett a lila hajú lányra és az őt ölelő fiúra. - Meséljetek már! - teljesen izgatott lett, annyira boldog lett a kis pár miatt.

- Á, Priya! Örülök, hogy újra látom! - lépett mellé Mr. Faraize. - Velünk tart a mai földrajz órán?

- Örömmel, tanár úr! - mosolygott kedvesen, mégis másabbul, mint szokott.

- Akkor fáradjunk be a terembe! - nyitotta ki a férfi az ajtót, miután elfordította a kulcsot a zárban. – Mivel sokan már észrevették, egy régebbi diákunkat köszönthetjük itt újra. - nézett Priyára. - Mivel mára úgyse terveztem semmit, szabad foglalkozás lesz, amíg tudnak halkan beszélgetni... és sminkelni. - nézett Amberre és barátnőire.

A diákok megörültek, és már egyből hangzavar lepte el a termet.

- Majd óra után tudna rám szánni egy pár percet? - sétált a tanár a lány mellé.

- Persze, Mr. Faraize! - mosolygott Priya vissza a férfira, majd a barátaihoz fordult.

Óra után az ajtó mellett a falnak támaszkodva várta Mr. Faraize-t. Amikor a férfi kilépett az ajtón, Priyával az oldalán az igazgatói iroda felé vette az irányt.

- Én lettem a helyettes! - mosolygott a lányra, majd kinyitotta az ajtót, udvariasan előre engedte, majd miután ő is belépett, becsukta maga mögött az ajtót.

- Hiányoztál! - vallotta be Priya elpirulva, majd közelebb lépett szerelméhez és megcsókolta.

- Te is hiányoztál nekem! - simította meg az arcát, amikor ajkuk elvált egymástól.

- Mikor tudunk újra találkozni? - ölelte magához a férfit amilyen szorosan csak tudta.

- Ha szeretnéd, kitalálok valamit, és akár most is el tudok szabadulni! - ajánlotta.

- És az igazgató nő?

- Nincs itt. Valami értekezletre ment a fővárosba. Én osztom be a napomat! - emelte fel a lány fejét az állánál fogva.

- Ilyen rosszfiú lettél? - nézett huncut szemekkel szerelmére.

- Ha így magam mellett tudhatlak, akkor igen! - csókolta meg szenvedélyesen.

Egy pillanat alatt az ölébe kapta, és ráültette az asztalra, úgy csókolóztak tovább. Egymást simogatták, és egyre forróbb lett a levegő is.

- Várj! Ne itt! - nézett szét, ahol Mrs. Shermansky kutyájával a fal szinte tapétázva volt. - Nekem itt nem menne. - mondta kissé csalódottan.

- Nekem igen! - csókolta meg újra, még szenvedélyesebben. - De ha nem szeretnéd, akkor nem erőltetem! - vált el ajkuk, amikor levegőhiány miatt szétváltak.

- A hangsúly a helyszínen van. - simította meg a férfi arcát. - Nem a személyen... - éppen, hogy befejezte a mondatot, újabb nyelvjátékba kezdtek a másik szájában.

Szenvedélyes jelenetüket az igazgatói vezetékes telefon csörgése zavarta meg.

- Ó, hogy az a... - pont elkezdte volna kihámozni kedvesét a ruhából. - Igen, tessék? Igazgatói iroda, Mr. Faraize beszél! - szólt bele a kagylóba.

- Hú, ez nagyon szexi volt! - súgta a férfi fülébe, aki egy pillanatig ránézett, elvörösödött, majd a telefon másik végén lévő félhez szólt.

- Elnézést, igazgatónő! Meg tudná ismételni? Recsegett a vonal! - pillantott ismét a lányra, miután kimondta, hogy kivel beszél.

Priya halkan kuncogni kezdett. Gondolkozott, hogy milyen módon tudná egy kicsit feltűnés mentesen lázba hozni szerelmét.

- Értem! - reagált Mr. Faraize. - Elnézést, Mrs. Shermansky, de ha már így beszélünk, szeretnék elmenni, ha lehet! Lenne egy fontos elintézni valóm, ami... - egy kicsit elhallgatott. - Rendben, úgy lesz! Köszönöm szépen! - kacsintott kedvesére, aki válaszul boldogan hozzá bújt, lábait a férfi dereka köré fonta, és a hátát kezdte cirógatni. - Rendben! A viszont hallásra! - köszönt el a nőtől, és lerakta a telefont.

- Akkor kisajátíthatlak ma délután? - nézett rá csillogó szemekkel. Válaszul csak szerelmes csókot kapott, ami gyorsan váltott szenvedéllyel telivé. - Ryan! - állította le a férfit. - Én is kívánlak téged! - érezte, hogy mi megy végbe egykori tanárában. - De máshol folytassuk, rendben? - kérte.

- Jól van! - csókolta homlokon a lányt, majd segített neki lemászni az asztalról.

- Akkor később még találkozunk, Mr. Faraize! - kacsintott, ráharapott az alsó ajkára, majd kilépett az ajtón.

- Ez a nő fog a sírba vinni! - legyezte magát az egyik asztalon lévő mappával, hogy kicsit lehűtse felhevült testét.

8. rész

Másnap, ahogy Viola a mosdóból ment volna a következő órájukra, egy férfikéz megfogta a karját, és berántotta az egyik terembe. Sikított volna, ám abban a pillanatban meglátta „támadóját”.

- Alexy? - ledöbbent.

- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni! - engedte el. - Nagyon fáj? - látta, ahogy a lány a karja megszorított részéhez nyúlt.

- Egy kicsit. De miért csináltad ezt? - kérdésére a fiú kicsit elvörösödött, és idegesen a tarkójához nyúlt.

- Vannak olyan dolgok, amikkel próbáljuk kivárni a legjobb pillanatot, de én soha nem tudom, hogy az melyik! - kezdett bele. - Szeretlek, Viola! Mindennél jobban! - vallotta be érzéseit.

- Hm... - hallgatózott az ajtóban álló Castiel, akiből a bent lévők semmit nem vettek észre.

- T-t-t-tessék? - a lány szíve a torkában dobogott. - Mit... mit mondtál?

- Azt, hogy szeretlek! - lépett közelebb, ahogy lassan újra kimondta, majd óvatosan megcsókolta megszeppent osztálytársát.

- Alexy... - pillantott fel a fiú szemére Viola, ahogy ajkuk elvált egymástól.

- Te szeretsz engem? - kérdezte, és valamiért kicsit megijedt a választól.

- Én... én nem. - próbált erőt venni magán. - Én nem...

- Nos, akkor ez így most nagyon ciki... - erőltetett mosolyt az arcára.

- Nem, én nem...

- Jó, semmi gond! Az első két alkalommal is megértettem! - pillantott a mellettük lévő padra.

- Nem tudnám megmondani, hogy mióta vártam már arra, hogy ezt mondd! - hadarta, ahogy szemeit összeszorította.

- Mi? - csodálkozott.

- Én is szeretlek téged, Alexy! - pirult bele a füle is a lánynak.

- Juhu!!! - kapta fel, és szorosan magához ölelve megpörgette.

- De azt nem értem, hogy miért mondtad amikor idejöttél, hogy meleg vagy. - gondolkozott hangosan Viola, ahogy lábai újra földet értek.

- Az előző sulinkban folyton körbezsongtak minket a lányok, amiért ikrek vagyunk, meg „jaj, milyen cukik”, aztán arra gondoltam, bedobom a „meleg vagyok” dolgot, hátha leszállnak rólam. Be is jött, mert utána a közelembe se jöttek. Mondjuk Arminnak se, aki egy ideig hozzám se szólt utána. Itt meg gondoltam egyből ezzel indítok. - vett egy mély levegőt. - Sajnálom! - fogta meg a kezét, majd a szájához emelve kézfejet csókolt. - Amikor ezt kitaláltam, még fel sem merült bennem, hogy valaha érezni fogok ilyet. - simította meg hüvelykujjával Viola arcát. - Hogy valaha elborítja majd az elmémet a rózsaszín köd... - mondta lassan, egyre közeledve. - Hogy valaha szerelmes leszek. - száját ismét a lányéra tapasztotta.

Csütörtökön Alexy a lépcsőfordulónál fogta karon kedvesét, majd megvárta, hogy a többiek leérjenek, és megcsókolta.

- El szeretném nekik mondani, hogy együtt vagyunk! - súgta a lány fülébe, akin ekkor egy jóleső hideg futott végig.

- De mi lesz, ha...

- Nem lesz semmi baj belőle! - simította meg az arcát. - Vagy nem akarod?

- Félek. - vallotta be szemlesütve.

- Semmitől nem kell félned! - emelte fel lassan a fejét az állánál fogva. - Most már itt vagyok neked! - mondta halkan, majd újra egymásra tapasztotta a szájukat.

- Itt meg mi folyik? - kérdezte egy hang a lépcső aljáról. A kis pár ijedten nézett oda.

- Armin! - mondták egyszerre.

- Mi is itt vagyunk! - sétáltak a fekete hajú fiú mellé a többiek is.

- Mióta vagytok ott? - rémülten nézett Alexy a testvérére és a többi barátra.

- Amióta azt mondtad öcsi, hogy el akarod nekünk mondani. Ja, meg az előző csókot is láttuk! Szerinted nem tűnt fel nekünk, hogy nem jöttök már mögöttünk? - mosolyogta.

- Fenébe! - fordult a másik irányba és mérgesen a falat bámulta. - Ne haragudj! - nézett kedvesére.

- Viola... - szólalt meg a lány unokatestvére. - Miért nem mondtad el nekem? - kérdezte kicsit szomorúan.

- Sajnálom... - ennél többet nem tudott mondani. Rokona áttört a társaságon és elrohant.

Bár egyáltalán nem meglepő, Castiel sietett utána.

- Khloe! Khloe! - nehezen, de utolérte. - Mióta vagy ilyen jó kondiban? - kérdezte lihegve. Már majdnem az iskola kapujában voltak. A lány csak csendben bámult maga mellé. - Mi a baj? - simította meg a karját.

- Úgysem érted meg! - továbbra sem nézett rá.

- De ha elmondod, talán segít...

- Nem tudsz segíteni! - nézett rá könny áztatta szemekkel. - Senki nem tud! - rohant volna el mellette.

- Gyerekesen viselkedsz! - fogta meg a vállát, de nem fordította maga felé.

- Szerinted mennyire érdekel? - rázta le magáról Castiel kezét, ahogy visszafordult. - Szerinted őt mennyire érdekelte az ígéretünk sok évvel ezelőtt? Én betartottam minden egyes szót, de ő nem! – fakadt sírva. - Semmit nem jelentett neki, hogy... - befejezni nem tudta, mert az erős férfi ölelésben találta magát.

- Folytasd, figyelek! - mondta halkan, ahogy továbbra is karjaiba zárta.

Mást azonban nem mondott, csak zokogott tovább.

Másnap reggel Violát a kapujukban unokatestvére várta.

- Jó reggelt! - köszöntötte a kék hajú lányt.

- Jó reggelt! - mosolygott halványan. - Sajnálom a tegnapit! - kezdte el mondandóját.

- Hol hagytad Khloet? - kérdezte barátjától Lisander, ahogy az iskola kapujában összefutottak.

- Akadt egy kis dolga! - mesélte büszkén.

- Terhes és tesztért ment? - ledöbbent.

- Mi? - csodálkozott. - Mondtam, hogy már nem szexelünk!

- Ez biztos? - vizslatta az arcát.

- Igen!

- Miért nem szexeltek már? - érdeklődött.

- Beteg vagy? - nézte meg a homlokát. - Miért forog most neked minden a szex körül? - furcsállta.

- Ja, nem. Semmi. - fordította fejét a másik irányba.

- Húha! Ezt a nézést ismerem! Én találtam fel! - Castiel nem tudta eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen.

- Miről beszélsz? - továbbra sem nézett rá.

- Sürgősen keresnünk kell neked egy barátnőt! - forgatta szemeit, majd beléptek az épületbe.

- Szóval mi volt ma reggel a bajod? - kérdezte délután a próbán a gitáros, majd szájába vette pengetőjét és írni kezdett a füzetébe.

- Nem tudom, mire gondolsz... - fordult a hangosító pulthoz.

- Lisander! - szólt rá. - Ketten vagyunk! Nincs itt más! - hívta fel rá a figyelmét.

Nagy nehezen a tejföl szőke hajú fiú ráült az egyik hangfalra, gondolkozott egy pillanatig, majd belekezdett.

- Fura álmaim vannak már egy pár napja. És úgy tűnik, egyre nehezebben viselem... - fogta meg fejét szégyenében.

- Hogy érted, hogy fura? - kérdezett vissza, miután pengetőjét kivette a szájából. Félt, hogy le fogja nyelni... mármint a pengetőt.

- Pontosan tudod, hogy értem! - maradt ugyan abban a pozícióban.

- Nincs abban semmi gáz, ha a szexről álmodsz! - mondta visszafojtott nevetéssel, és a gitárjára nézett.

- Gyerünk, ne kímélj! - nézett a plafonra, és várta barátja vérszívását.

- Jó, bocs! - nevette el magát. - De gondolni sem mertem olyanra, hogy valaha ilyet hallok tőled! - törölte meg a szemét.

- Folytasd csak.

- De most komolyan! - rakta le „szerelmét” az állványra. - Nem röhöglek ki, de egy valamit tudnom kell!

- Nem, nem te vagy az álmomban! - forgatta szemeit.

- Hála az égnek! - látszott rajta, hogy tényleg megnyugodott. Megkönnyebbülve támaszkodott meg barátja mellett.

- Ez most komoly? Idióta! - fogta meg a fejét.

- Szóval Wendy? - ahogy Castiel kimondta a lány nevét, Lisander szemei kikerekedtek, arca pedig elvörösödött. - Beszélned kéne vele! Már a seb is egész szépen begyógyult a szádon. Szerintem viszonozná... - figyelte az előtte húzódó padlót.

- Nagyon tudod szórni a tanácsot, ha nem a te szerelmi életedről van szó. - fonta össze karjait mosolyogva mellkasa előtt, ahogy a mellette lévőre nézett.

- Én már elrontottam a sajátomat. - húzódott egy nem éppen őszinte mosoly az arcára. - De a legjobb barátomnak miért ne segíthetnék?

- Ki mondta, hogy már elrontottad? Beszéltél már egyáltalán vele... erről?

- Nem, de felesleges is lenne. Tudom, hogy...

- Ennyi erővel én is tudom, hogy Wendy nem érez irántam semmit! - lökte meg egy kicsit a vállát, hogy Castiel ránézzen. - Nem tudhatod mi lesz, ha meg sem próbálod!

Hetek teltek el a gimnáziumban csendesen, de legalábbis viták és kiabálások nélkül. Visszatért a legtöbb dolog a régi kerékvágásba. Khloe és Castiel újra olyanok, mint voltak: viccelődnek egymással, és veszekedés helyett megint együtt nevetnek.

Nataniellel is próbálta a lány megtartani a beszélő viszonyt, kisebb-nagyobb sikerrel, ám ugyan ezt Castielről és Amberről nem lehetett elmondani. Utóbbi hiába próbálkozott, a fiú nem volt kapható a szőke ciklon társaságára.

- Khloe! - kiabált be valaki a lány háza előtt.

- Te meg ki vagy? - lépett ki egy férfi az ajtón.

- Jó reggelt, uram! Castiel vagyok, a lánya egyik barátja... - alig tudta befejezni.

- Chh... - szűrte a fogai között, majd visszament a házba.

- Elmentem suliba! - kiabálta Khloe, majd kisietett. - Szia! - mosolygott vidáman a fiúra.

- Helló, kislány! - köszöntötte, ahogy az kilépett a kapun, majd átkarolta a vállát. - Mit csináljunk ma? - kérdezte, miközben elindultak.

- Menjünk suliba? - mondott egy lehetőséget.

- Be kéne menni, mi? - húzta a száját. - Arra gondoltam, leléphetnénk egy kicsit a városból! - ajánlotta.

- Minek? - csodálkozott.

- Nem tudom! - mosolygott. - Csináljunk egy spontán napot! Egy bármi megtörténhet pénteket! - ötletelt.

- Idézet az Agymenőkből?

- Te is szoktad nézni? - pislogott a jobbján sétálóra.

- Igen! - nevettek.

- Sokkal jobban érzem magam, mióta újra minden oké! - vallotta be még mindig jókedvűen. - Másabb is így, hogy nem szexelünk egyáltalán, de lehet így kellett volna kezdeni a dolgot! - gondolt vissza. - Hiányoztál, Deszka! - mosolygott rá őszintén.

- Már megint deszkázol? Komolyan? - nézett rá furcsán, mégis felfelé húzódott a szája.

- Valld be, jó megint hallani! - szorította kicsit magához, ahogy még a vállát ölelte.

- Talán! - karolta át a fiú derekát.

- Na, akkor lelépünk? - tért vissza az előző témához.

- Hova akarsz menni?

- Csak megyünk, aztán majd kilyukadunk valahol! - ajánlotta.

- Na, jó, legyen! - egyezett bele, majd elmentek Castielékhez, beültek a kocsiba és elhajtottak.

7. rész

 Az iskolában a diákok java már bent volt. A folyosón ismét zajlott az élet, mint az előző napokon.

- Annyira szép kék a szemed! - súgta a falnak támaszkodott kedvesének Nataniel.

- Köszönöm. - kissé elpirult.

- Ha álmodok, még ne ébressz fel! - gyengéden megcsókolta Khloét és a lány hajába túrt.

- Miért mondod mindig, hogy álom? - kérdezte halkan, miután ajkaik elváltak egymástól.

- Mert a valóság nem lehet ilyen. - simította meg barátnője arcát.

- Ezt, hogy érted?

- Úgy, hogy csak színjáték. - mielőtt kedvese reagálhatott volna, mutatóujját annak szájára rakta. - Tudom, hogy az! - nem látszódott, hogy bántaná a dolog. - Mégis velem vagy most, és ez boldoggá tesz. - mosolygott halványan.

- Nem akarlak kihasználni, Nataniel. - lehajtotta a fejét.

- Shhh. - hajolt egyre közelebb, majd újra megcsókolta.

- Fúj. - hallották a mellettük elhaladó párostól.

- Ezt nevezed csóknak, te szerencsétlen? - tette fel szinte nevetve a kérdést Castiel, majd vadul megcsókolta kedvesét. - Na, ilyen egy csók, te barom! - mondta a végén, majd besétált a terembe, oldalán Amberrel.

- Idióta. - fogta fejét a szőke hajú fiú.

- Ne is foglalkozz vele, nem éri meg! - fogta meg a kezét Khloe. - Menjünk be mi is. - mosolygott kedvesen, majd átléptek a küszöbön.

Egy hónappal később a helyzet még mindig változatlan volt. Castiel Amberrel kavart, Khloe a DÖK elnökkel volt, a két páros pedig továbbra sem volt a legjobb viszonyban.

Nataniel órák után még megvárta barátnőjét a női mosdó előtt, majd elindultak a fiú lakása felé. Megbeszélték, hogy ott tanulnak majd egy kicsit, utána pedig hazakíséri Khloet. Fél óra alatt átnéztek egy történelem tételt, majd félretették a tanulni valót. Nataniel megcsókolta kedvesét, először csak gyengéden, utána pedig egyre vadabbul, miközben simogatni kezdte a lányt.

- N-ne. - állította le a fiút, lefogva annak kezét.

- Hogy érted, hogy ne? - nézett döbbenten barátnőjére.

- Úgy, hogy nem szeretném.

- Mi az, hogy nem szeretnéd? - kerekedett ki a szeme.

- Nem szeretnék sietni... - végét éppen, hogy be tudta fejezni.

- Nem szeretnél sietni? - alig akart hinni a fülének. - Szóval velem nem akarsz lefeküdni úgy sem, hogy egy hónapja együtt vagyunk, Castiellel meg napi szinten csináltad. Remek! - kelt fel ingerülten az asztaltól.

- Megint te hoztad fel őt, nem én!

- De te mégis vele dugtál folyamatosan, velem meg egy hónap után sem akarsz! - nem akarta elhinni. - Nem ezért akartam veled lenni, de azért eléggé földhöz vág…

- Vele más volt a kapcsolatom, mint most veled. - mondta a nyilvánvalót.

- Ja, azt tudom... - forgatta a szemeit.

- Nem úgy gondoltam. - húzta kicsit összébb magát.

- Jó, szerintem nem is érdekel.

- Nataniel, figyelj...

- Khloe, inkább ne.

- Ő meg se csókolt, csak egy lyuk voltam neki, akit hívott, ha szüksége volt rá! - bukott ki belőle, és a könnycseppek sorra hagyták el összeszorított szemét. - Sajnálom, Nataniel! Nekem ez nem fog menni. - nézett rá a fiúra.

- Nem fogom erőltetni. Majd szólsz, ha...

- Nem. Nekem ez nem megy. - mutogatott rá és saját magára.

- Ó. - jött rá a dolgokra. - Értem.

- Sajnálom! - összeszedte a cuccait, majd elhagyta a lakást.

Két nappal később, pénteken ismét egy veszekedéssel kezdődött a nap a Sweet Amoris gimnázium végzősei között.

- Menj a fenébe, Lisander! - kiabálta le a vörös hajú fiú. - És te is, Rosa! Törődj a magad dolgával!

- Kicsit elszállt veled a ló! - szólta le a lány. - Lis-zel a legjobb barátok voltatok, erre összejössz Amberrel, és...

- Mondtam már, hogy törődj a magad dolgával!

- Hé, Castiel! - szólalt meg mögötte valaki.

- Mi van már? - szemeit forgatva nézett hátra.

- Bunkó vagy a barátaimmal, és ez nem tetszik! - mondta dühösen Khloe.

- Te már megint minek vagy itt? - kérdezte unottan. - Meg hol hagytad a kis DÖK elnököt?

- Ahhoz semmi közöd! - fonta össze karjait mellkasa előtt.

- Csak nem szétment az álompár? - gúnyolódott.

- Téged az ne érdekeljen. - mondta halkan, és kivételesen nem tartotta a szemkontaktust.

Castiel egyből rájött, hogy fején találta a szöget. Unta már a folytonos vitákat és beszólogatásokat, de amikor meglátja Natanielt, az utálat miatt nem tudja visszafogni magát.

- Szóval eltaláltam? - kérdezte sokkal nyugodtabban a fiú.

Ekkor a csengő megszólalt, a körülöttük lévő néhány alsóbb éves pedig egyből el is sietett órára.

- El. - mondta Rosa. Úgy érezte, eljött a pillanat, amikor be kell kapcsolódnia. - De téged úgysem érdekel, hiszem Amberrel vagy! - sétált oda nem éppen vidám barátnőjéhez. - Nem igaz?

- De! - ért oda a szőke ciklon is.

- Nem! - javította ki Castiel. Amikor pedig a lány belekarolt volna, ő elhúzta a kezét. - Csak a bátyádat akartam idegesíteni! Szakadj le rólam! - tért vissza a valódi Castiel.

- De... de... - szemei szinte könnybe lábadtak.

- Na, sicc! - terelte el, mint egy macskát szokás.

Amber megsértődve fordított hátat, majd felrohant a lépcsőn, ahol majdnem orra is bukott.

- Béna. - nevetett halkan Castiel, majd ismét egykori barátaira nézett. - Sajnálom, hogy hülye voltam! - mondta nekik teljesen őszintén. - Nem köthetnénk fegyverszünetet? - utóbbit inkább csak Khloenak szánta.

- Te barom! Azt hittem már teljesen meghülyültél! - örömében Lisander szinte a vörös hajú fiú nyakába ugrott.

- Hé, haver! - nevette. - Ne haragudj! - hangzott komolyan.

- Nincs harag, de jössz nekem egy sörrel!

- Csak eggyel? Nem ismerek rád! - karolta át a vállát.

- Úgy értettem egy tálcával! - nevették, majd elindultak felfelé.

- Khloe, Rosa! Ti nem jöttök? - nézett hátra a két meglepődött lányra.

- Idióta vagy! - kapott a fejéhez mosolyogva a tejföl szőke hajú. - De, megyünk!

- Khloe? - a másik még mindig ugyan ott állt szótlanul. Nem tudta hova tenni magában az előbb hallottakat. Kikerekedett szemekkel figyelte a bocsánat kérőt. - Menjetek előre, mindjárt megyünk mi is! - szólt barátainak a vörös, és visszament. - Minden rendben? - kérdezte óvatosan.

- Ezt mondd meg te. - figyelte továbbra is, amikor már odaért vele szembe.

- Sajnálom, hogy ekkora hülye voltam, de egyszerűen elkapott az ideg, amikor... - nem tudta, hogyan folytassa. - Szóval utálom Natanielt, ezt te is tudod. Egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne szóljak be neki.

- Tuti, hogy féltékeny volt! - súgta Rosa Lisandernek, miközben a lépcsőfordulónál hallgatóztak.

- Nem ezzel bántottál meg legelőször. - a talpa alatt húzódó fa padlózatot figyelte.

- Rá akarjak kérdezni? - tudta, hogy a lány mire gondol.

- Erre is csak te tudod a választ. - nézte még mindig ugyan azt.

- Khloe, figyelj! - emelte fel a fejét óvatosan, az állánál fogva, hogy a szemébe nézzen. - Nagyon, de nagyon sajnálom! Tudom, hogy nem volt igaz egyetlen szó sem, és a pofont is megérdemeltem! Fogalmam sincs, mi volt velem! - szeme is őszinteséget sugárzott. - Kérlek, bocsáss meg! - simította meg Khloe arcát. - Kérlek... - nem fejezte be, csak lassan közeledett, végig tartva a szemkontaktust, végül erősen magához ölelte a lányt.

Hétfőn iskola után Lisander nem a barátaival volt, Castiellel a próbát is lemondta. Egy kis nyugalomra volt szüksége, hogy rendezze a gondolatait. A parkot látta legjobb helynek ahhoz, hogy kicsit kiszellőztesse a fejét. Elővette jegyzetfüzetét, ám nem dalszöveget írt, hanem rajzolni kezdett. A portrékép egy szégyenlős, rövid hajú lányról készült, akinek egy rózsa volt a tincseibe tűzve.

- Jessy, ne! Hallod? Gyere vissza! - ütötte meg a fiú fülét egy ismerős hang. Ahogy az irányába nézett, egy iskolatársát pillantotta meg.

- Wendy! - suttogta maga elé teljesen ledöbbenve. Nyelt egy nagyot, ledobta maga mellé a padra a füzetét és a lány segítségére sietett. - Segíthetek? - kérdezte, de meg sem várva a választ kiszedte a kis kutyát a tóból, majd letette a gazdája mellé.

- Köszönöm. - mondta Wendy, de bele sem nézett Lisander szemébe.

Jessy jól megrázta magát, majd nyelvét lógatva figyelte az embereket.

- Ne már! - nézett magára a lány, ahogy berni pásztor kutyája eláztatta.

- Beszélhetnénk, kér...

- Wen! - kiabált neki egy magas, jóképű, fekete hajú fiú.

- Noah! - nézett rá Wendy az érkezőre.

- Helló, haver! - nyújtotta jobb kezét Lisandernek, a másikkal pedig átölelte a lány vállát.

- Á, he-helló. - kezdett el furcsán beszélni a tejföl szőke hajú. Megköszörülte a torkát, majd újra megszólalt. - Én most... nekem most mennem kell. - lépett hátra egyet. - Viszlát, szia!

- Engem is nyugodtan tegezhetsz, nem vagyok sokkal idősebb nálad! - mosolyogta Noah, ahogy utána kiabált.

- Engem is nyugodtan tegezhetsz... - próbálta utánozni Lisander a hallottakat, ahogy visszaért a padhoz, amin a dolgait hagyta. Ránézett a rajzra, mély levegőt vett, majd becsukta jegyzetfüzetét és elrakta a táskájába.

- Hé! - kiabált utána egy ismerős hang. - Te voltál az a pasas, aki megbántotta az én kis Wenemet? – ért oda dühösen Noah.

- Igen, de én nem aka...

- Went senki nem bánthatja! - csattant egy pofon az arcán. - Értve vagyok? - választ nem akart hallani, visszasétált a lányhoz.

- A fene vigye el! - szűrte Lisander a fogai között, majd a szájához érintette kézfejét, amihez néhány csepp vér tapadt. Vállára kapta táskáját és elindult hazafelé.

Másnap reggel, ahogy sógornőjével összefutott az iskola kapujában, a lányban a vér is meghűlt.

- Lis drága! Mi lett veled? - vette észre egyből a repedést a száján.

- Semmi! - még mindig ideges volt. Elindult az iskola ajtaja felé.

- Verekedtél? - nem értette.

- Rosa, tényleg ne érdekeljen! - kérte.

- A szüleid mit szóltak hozzá? És Leigh?

- A szüleim nem is látnak meg ilyen kis dolgot, te is tudod! Leigh meg nálad aludt, ha nem tudnád! - magyarázta, ahogy belépett a bejáraton.

- Mondd már el, hogy mi történt! - kezdett mérges lenni és félrehúzta sógorát.

- Kaptam egy pofont, oké? Semmi különleges nem volt benne! Szépet csattant és lett egy kis hely utána, de ennyi! - tört ki belőle, majd ott hagyva Rosát, az osztálytermük felé vette az irányt.

- Lis... - mondta halkan a lány. Visszafelé vette az irányt, hogy az udvaron felhívja szerelmét, ám az ajtót egy ledöbbent másodéves állta el. - El az ajtóból! - tört utat magának, majd megállt és visszafordult.

- Wendy, mi a baj? - kérdezte tőle Hortense. - Wendy! - a lány továbbra is egyetlen pontot figyelt, ahol Lisander eltűnt. - Wendy! - legyezett a szeme előtt.

- Mi? Tessék? - pislogott nagyokat. - Jól vagyok! - törölt le egy könnycseppet a szeme sarkából.

Amikor Rosa szája beszédre nyílt volna, megszólalt a csengő. Nem akart beleavatkozni sógora szerelmi életébe, hiszen évekkel ezelőtt megbeszélték, hogy abból kimarad, bármi történjen, de tisztában volt vele, hogy most egy kis segítségre van szüksége imádott párja öccsének.

Castiel nevetve esett be az óra elején, oldalán Khloeval, szerencséjükre Borisz még nem volt bent, hogy megtartsa a művészet órát. Leült barátja mellé, majd az ő szeme is megakadt a kis hegen. Lisander rá sem nézve emelte fel kezét.

- Meg se szólalj! Ne is kérdezz semmit! - dühös volt, de leginkább saját magára.

- Mi bajod?

- Mit nem értettél abból, amit mondtam? - vette fel a szemkontaktust.

- Verekedtél? Miért nem hívtál? Odamentem volna, és... - kezét ökölbe szorítva kezdte el ujjait tördelni.

- Nem volt semmilyen verekedés! - vette elő jegyzetfüzetét.

- Hát akkor? - semmit nem értett. - Azt ne mondd, hogy neki mentél valaminek, mert akkor nagyon béna... - befejezni nem tudta, mert barátja egy rajzot tolt neki az asztalon támaszkodó karjának. - Hm? - csodálkozott. - Ő csinálta? - pislogott nagyokat.

- Nem. A pasija. - forgatta szemeit. - Noah. - mondta nyávogó hangon, ahogy kinézett az ablakon.

- Hogy... mije? - teljesen lefagyott.

- Tereljünk! - szűrte halkan a fogai között, ahogy az ablakból visszaverődve meglátta a lányt.

- Szóval olyan gitárt akarok venni, ami... á, szia Rosa! - egyből kapcsolt, és témát váltott.

- Helló, Castiel! - vetett rá egy pillantást. - Lis, óra után beszélhetnénk?

- Próbánk lesz! - vágta rá egyből az énekes.

- Igen, az! Próba! - helyeselte a gitáros.

- Szünetben? - húzta fel egyik szemöldökét a lány. - Na ne nevettessetek! - fonta össze karjait mellkasa előtt.

- Sokat kell próbálnunk! - próbálta menteni a menthetetlent Castiel.

- Áhh! - legyintett egyet, majd ott hagyta őket.

- Kösz! - fújta ki a levegőt Lisander.

- Nem vette be, ugye tudod?

- De legalább egy időre feladta. - támasztotta meg könyökét az asztalon, fejét tenyerére hajtotta, majd tovább bámult ki az ablakon.