Az iskolában a diákok java már bent volt. A folyosón ismét zajlott az élet, mint az előző napokon.
- Annyira szép kék a szemed! - súgta a falnak támaszkodott kedvesének Nataniel.
- Köszönöm. - kissé elpirult.
- Ha álmodok, még ne ébressz fel! - gyengéden megcsókolta Khloét és a lány hajába túrt.
- Miért mondod mindig, hogy álom? - kérdezte halkan, miután ajkaik elváltak egymástól.
- Mert a valóság nem lehet ilyen. - simította meg barátnője arcát.
- Ezt, hogy érted?
- Úgy, hogy csak színjáték. - mielőtt kedvese reagálhatott volna, mutatóujját annak szájára rakta. - Tudom, hogy az! - nem látszódott, hogy bántaná a dolog. - Mégis velem vagy most, és ez boldoggá tesz. - mosolygott halványan.
- Nem akarlak kihasználni, Nataniel. - lehajtotta a fejét.
- Shhh. - hajolt egyre közelebb, majd újra megcsókolta.
- Fúj. - hallották a mellettük elhaladó párostól.
- Ezt nevezed csóknak, te szerencsétlen? - tette fel szinte nevetve a kérdést Castiel, majd vadul megcsókolta kedvesét. - Na, ilyen egy csók, te barom! - mondta a végén, majd besétált a terembe, oldalán Amberrel.
- Idióta. - fogta fejét a szőke hajú fiú.
- Ne is foglalkozz vele, nem éri meg! - fogta meg a kezét Khloe. - Menjünk be mi is. - mosolygott kedvesen, majd átléptek a küszöbön.
Egy hónappal később a helyzet még mindig változatlan volt. Castiel Amberrel kavart, Khloe a DÖK elnökkel volt, a két páros pedig továbbra sem volt a legjobb viszonyban.
Nataniel órák után még megvárta barátnőjét a női mosdó előtt, majd elindultak a fiú lakása felé. Megbeszélték, hogy ott tanulnak majd egy kicsit, utána pedig hazakíséri Khloet. Fél óra alatt átnéztek egy történelem tételt, majd félretették a tanulni valót. Nataniel megcsókolta kedvesét, először csak gyengéden, utána pedig egyre vadabbul, miközben simogatni kezdte a lányt.
- N-ne. - állította le a fiút, lefogva annak kezét.
- Hogy érted, hogy ne? - nézett döbbenten barátnőjére.
- Úgy, hogy nem szeretném.
- Mi az, hogy nem szeretnéd? - kerekedett ki a szeme.
- Nem szeretnék sietni... - végét éppen, hogy be tudta fejezni.
- Nem szeretnél sietni? - alig akart hinni a fülének. - Szóval velem nem akarsz lefeküdni úgy sem, hogy egy hónapja együtt vagyunk, Castiellel meg napi szinten csináltad. Remek! - kelt fel ingerülten az asztaltól.
- Megint te hoztad fel őt, nem én!
- De te mégis vele dugtál folyamatosan, velem meg egy hónap után sem akarsz! - nem akarta elhinni. - Nem ezért akartam veled lenni, de azért eléggé földhöz vág…
- Vele más volt a kapcsolatom, mint most veled. - mondta a nyilvánvalót.
- Ja, azt tudom... - forgatta a szemeit.
- Nem úgy gondoltam. - húzta kicsit összébb magát.
- Jó, szerintem nem is érdekel.
- Nataniel, figyelj...
- Khloe, inkább ne.
- Ő meg se csókolt, csak egy lyuk voltam neki, akit hívott, ha szüksége volt rá! - bukott ki belőle, és a könnycseppek sorra hagyták el összeszorított szemét. - Sajnálom, Nataniel! Nekem ez nem fog menni. - nézett rá a fiúra.
- Nem fogom erőltetni. Majd szólsz, ha...
- Nem. Nekem ez nem megy. - mutogatott rá és saját magára.
- Ó. - jött rá a dolgokra. - Értem.
- Sajnálom! - összeszedte a cuccait, majd elhagyta a lakást.
Két nappal később, pénteken ismét egy veszekedéssel kezdődött a nap a Sweet Amoris gimnázium végzősei között.
- Menj a fenébe, Lisander! - kiabálta le a vörös hajú fiú. - És te is, Rosa! Törődj a magad dolgával!
- Kicsit elszállt veled a ló! - szólta le a lány. - Lis-zel a legjobb barátok voltatok, erre összejössz Amberrel, és...
- Mondtam már, hogy törődj a magad dolgával!
- Hé, Castiel! - szólalt meg mögötte valaki.
- Mi van már? - szemeit forgatva nézett hátra.
- Bunkó vagy a barátaimmal, és ez nem tetszik! - mondta dühösen Khloe.
- Te már megint minek vagy itt? - kérdezte unottan. - Meg hol hagytad a kis DÖK elnököt?
- Ahhoz semmi közöd! - fonta össze karjait mellkasa előtt.
- Csak nem szétment az álompár? - gúnyolódott.
- Téged az ne érdekeljen. - mondta halkan, és kivételesen nem tartotta a szemkontaktust.
Castiel egyből rájött, hogy fején találta a szöget. Unta már a folytonos vitákat és beszólogatásokat, de amikor meglátja Natanielt, az utálat miatt nem tudja visszafogni magát.
- Szóval eltaláltam? - kérdezte sokkal nyugodtabban a fiú.
Ekkor a csengő megszólalt, a körülöttük lévő néhány alsóbb éves pedig egyből el is sietett órára.
- El. - mondta Rosa. Úgy érezte, eljött a pillanat, amikor be kell kapcsolódnia. - De téged úgysem érdekel, hiszem Amberrel vagy! - sétált oda nem éppen vidám barátnőjéhez. - Nem igaz?
- De! - ért oda a szőke ciklon is.
- Nem! - javította ki Castiel. Amikor pedig a lány belekarolt volna, ő elhúzta a kezét. - Csak a bátyádat akartam idegesíteni! Szakadj le rólam! - tért vissza a valódi Castiel.
- De... de... - szemei szinte könnybe lábadtak.
- Na, sicc! - terelte el, mint egy macskát szokás.
Amber megsértődve fordított hátat, majd felrohant a lépcsőn, ahol majdnem orra is bukott.
- Béna. - nevetett halkan Castiel, majd ismét egykori barátaira nézett. - Sajnálom, hogy hülye voltam! - mondta nekik teljesen őszintén. - Nem köthetnénk fegyverszünetet? - utóbbit inkább csak Khloenak szánta.
- Te barom! Azt hittem már teljesen meghülyültél! - örömében Lisander szinte a vörös hajú fiú nyakába ugrott.
- Hé, haver! - nevette. - Ne haragudj! - hangzott komolyan.
- Nincs harag, de jössz nekem egy sörrel!
- Csak eggyel? Nem ismerek rád! - karolta át a vállát.
- Úgy értettem egy tálcával! - nevették, majd elindultak felfelé.
- Khloe, Rosa! Ti nem jöttök? - nézett hátra a két meglepődött lányra.
- Idióta vagy! - kapott a fejéhez mosolyogva a tejföl szőke hajú. - De, megyünk!
- Khloe? - a másik még mindig ugyan ott állt szótlanul. Nem tudta hova tenni magában az előbb hallottakat. Kikerekedett szemekkel figyelte a bocsánat kérőt. - Menjetek előre, mindjárt megyünk mi is! - szólt barátainak a vörös, és visszament. - Minden rendben? - kérdezte óvatosan.
- Ezt mondd meg te. - figyelte továbbra is, amikor már odaért vele szembe.
- Sajnálom, hogy ekkora hülye voltam, de egyszerűen elkapott az ideg, amikor... - nem tudta, hogyan folytassa. - Szóval utálom Natanielt, ezt te is tudod. Egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne szóljak be neki.
- Tuti, hogy féltékeny volt! - súgta Rosa Lisandernek, miközben a lépcsőfordulónál hallgatóztak.
- Nem ezzel bántottál meg legelőször. - a talpa alatt húzódó fa padlózatot figyelte.
- Rá akarjak kérdezni? - tudta, hogy a lány mire gondol.
- Erre is csak te tudod a választ. - nézte még mindig ugyan azt.
- Khloe, figyelj! - emelte fel a fejét óvatosan, az állánál fogva, hogy a szemébe nézzen. - Nagyon, de nagyon sajnálom! Tudom, hogy nem volt igaz egyetlen szó sem, és a pofont is megérdemeltem! Fogalmam sincs, mi volt velem! - szeme is őszinteséget sugárzott. - Kérlek, bocsáss meg! - simította meg Khloe arcát. - Kérlek... - nem fejezte be, csak lassan közeledett, végig tartva a szemkontaktust, végül erősen magához ölelte a lányt.
Hétfőn iskola után Lisander nem a barátaival volt, Castiellel a próbát is lemondta. Egy kis nyugalomra volt szüksége, hogy rendezze a gondolatait. A parkot látta legjobb helynek ahhoz, hogy kicsit kiszellőztesse a fejét. Elővette jegyzetfüzetét, ám nem dalszöveget írt, hanem rajzolni kezdett. A portrékép egy szégyenlős, rövid hajú lányról készült, akinek egy rózsa volt a tincseibe tűzve.
- Jessy, ne! Hallod? Gyere vissza! - ütötte meg a fiú fülét egy ismerős hang. Ahogy az irányába nézett, egy iskolatársát pillantotta meg.
- Wendy! - suttogta maga elé teljesen ledöbbenve. Nyelt egy nagyot, ledobta maga mellé a padra a füzetét és a lány segítségére sietett. - Segíthetek? - kérdezte, de meg sem várva a választ kiszedte a kis kutyát a tóból, majd letette a gazdája mellé.
- Köszönöm. - mondta Wendy, de bele sem nézett Lisander szemébe.
Jessy jól megrázta magát, majd nyelvét lógatva figyelte az embereket.
- Ne már! - nézett magára a lány, ahogy berni pásztor kutyája eláztatta.
- Beszélhetnénk, kér...
- Wen! - kiabált neki egy magas, jóképű, fekete hajú fiú.
- Noah! - nézett rá Wendy az érkezőre.
- Helló, haver! - nyújtotta jobb kezét Lisandernek, a másikkal pedig átölelte a lány vállát.
- Á, he-helló. - kezdett el furcsán beszélni a tejföl szőke hajú. Megköszörülte a torkát, majd újra megszólalt. - Én most... nekem most mennem kell. - lépett hátra egyet. - Viszlát, szia!
- Engem is nyugodtan tegezhetsz, nem vagyok sokkal idősebb nálad! - mosolyogta Noah, ahogy utána kiabált.
- Engem is nyugodtan tegezhetsz... - próbálta utánozni Lisander a hallottakat, ahogy visszaért a padhoz, amin a dolgait hagyta. Ránézett a rajzra, mély levegőt vett, majd becsukta jegyzetfüzetét és elrakta a táskájába.
- Hé! - kiabált utána egy ismerős hang. - Te voltál az a pasas, aki megbántotta az én kis Wenemet? – ért oda dühösen Noah.
- Igen, de én nem aka...
- Went senki nem bánthatja! - csattant egy pofon az arcán. - Értve vagyok? - választ nem akart hallani, visszasétált a lányhoz.
- A fene vigye el! - szűrte Lisander a fogai között, majd a szájához érintette kézfejét, amihez néhány csepp vér tapadt. Vállára kapta táskáját és elindult hazafelé.
Másnap reggel, ahogy sógornőjével összefutott az iskola kapujában, a lányban a vér is meghűlt.
- Lis drága! Mi lett veled? - vette észre egyből a repedést a száján.
- Semmi! - még mindig ideges volt. Elindult az iskola ajtaja felé.
- Verekedtél? - nem értette.
- Rosa, tényleg ne érdekeljen! - kérte.
- A szüleid mit szóltak hozzá? És Leigh?
- A szüleim nem is látnak meg ilyen kis dolgot, te is tudod! Leigh meg nálad aludt, ha nem tudnád! - magyarázta, ahogy belépett a bejáraton.
- Mondd már el, hogy mi történt! - kezdett mérges lenni és félrehúzta sógorát.
- Kaptam egy pofont, oké? Semmi különleges nem volt benne! Szépet csattant és lett egy kis hely utána, de ennyi! - tört ki belőle, majd ott hagyva Rosát, az osztálytermük felé vette az irányt.
- Lis... - mondta halkan a lány. Visszafelé vette az irányt, hogy az udvaron felhívja szerelmét, ám az ajtót egy ledöbbent másodéves állta el. - El az ajtóból! - tört utat magának, majd megállt és visszafordult.
- Wendy, mi a baj? - kérdezte tőle Hortense. - Wendy! - a lány továbbra is egyetlen pontot figyelt, ahol Lisander eltűnt. - Wendy! - legyezett a szeme előtt.
- Mi? Tessék? - pislogott nagyokat. - Jól vagyok! - törölt le egy könnycseppet a szeme sarkából.
Amikor Rosa szája beszédre nyílt volna, megszólalt a csengő. Nem akart beleavatkozni sógora szerelmi életébe, hiszen évekkel ezelőtt megbeszélték, hogy abból kimarad, bármi történjen, de tisztában volt vele, hogy most egy kis segítségre van szüksége imádott párja öccsének.
Castiel nevetve esett be az óra elején, oldalán Khloeval, szerencséjükre Borisz még nem volt bent, hogy megtartsa a művészet órát. Leült barátja mellé, majd az ő szeme is megakadt a kis hegen. Lisander rá sem nézve emelte fel kezét.
- Meg se szólalj! Ne is kérdezz semmit! - dühös volt, de leginkább saját magára.
- Mi bajod?
- Mit nem értettél abból, amit mondtam? - vette fel a szemkontaktust.
- Verekedtél? Miért nem hívtál? Odamentem volna, és... - kezét ökölbe szorítva kezdte el ujjait tördelni.
- Nem volt semmilyen verekedés! - vette elő jegyzetfüzetét.
- Hát akkor? - semmit nem értett. - Azt ne mondd, hogy neki mentél valaminek, mert akkor nagyon béna... - befejezni nem tudta, mert barátja egy rajzot tolt neki az asztalon támaszkodó karjának. - Hm? - csodálkozott. - Ő csinálta? - pislogott nagyokat.
- Nem. A pasija. - forgatta szemeit. - Noah. - mondta nyávogó hangon, ahogy kinézett az ablakon.
- Hogy... mije? - teljesen lefagyott.
- Tereljünk! - szűrte halkan a fogai között, ahogy az ablakból visszaverődve meglátta a lányt.
- Szóval olyan gitárt akarok venni, ami... á, szia Rosa! - egyből kapcsolt, és témát váltott.
- Helló, Castiel! - vetett rá egy pillantást. - Lis, óra után beszélhetnénk?
- Próbánk lesz! - vágta rá egyből az énekes.
- Igen, az! Próba! - helyeselte a gitáros.
- Szünetben? - húzta fel egyik szemöldökét a lány. - Na ne nevettessetek! - fonta össze karjait mellkasa előtt.
- Sokat kell próbálnunk! - próbálta menteni a menthetetlent Castiel.
- Áhh! - legyintett egyet, majd ott hagyta őket.
- Kösz! - fújta ki a levegőt Lisander.
- Nem vette be, ugye tudod?
- De legalább egy időre feladta. - támasztotta meg könyökét az asztalon, fejét tenyerére hajtotta, majd tovább bámult ki az ablakon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése