Másnap hiába faggatta volna Khloe Violát, az nem mondott semmit. Hétfőn a lány próbált úgy tenni, mintha semmi nem történt volna szombaton, ám nem úgy sikerült, ahogyan ő elgondolta. Amikor Alexy odament hozzá beszélgetni, hirtelen mindig más dolga akadt, így elég feltűnően kerülte a fiút, amilyen messzire csak tudta. Fájtak neki, amit akkor hallott attól az embertől, akibe bele van zúgva már az első pillanattól kezdve, amikor meglátta az iskolában, mint új diákot. És, bár hiába viszonozza a barátságot, tudja, hogy szíve választottja soha nem fogja viszonozni a szerelmét, mert sajnálatos módon mind a ketten a férfi nemhez vonzódnak.
Kedden viszont órák után a lány nem tudott elmenekülni.
- Viola! - fogta meg a kezét Alexy, és mielőtt utolsó előttiként elhagyhatta volna a termet, visszahúzta. - Egész nap kerültél ma is és tegnap is! Ne csináljuk már azt, mint ami a filmekben szokott menni, kérlek!
- Nem tudom, miről beszélsz. - fordította el a fejét, hogy még csak véletlenül se kelljen a szemébe néznie.
- Figyelj, nem akartalak megbántani! Eszem ágában nem volt soha, hogy akár csak egy rossz szavam legyen hozzád! Kedvellek, ezt te is tudod! - hangja egyre jobban elhalkult.
- Tudom. - nagy nehezen ránézett.
- Fázol? - látta, ahogy karjait maga elé fonta.
- Csak kicsit kirázott a hideg. - válaszolta.
- Szóval... mi jó barátok vagyunk, ugye? - vakarta meg idegességében a tarkóját.
- Igen.
- Akik mindent elmondanak egymásnak.
- Igen. - kicsit kezdett a lány megijedni, hogy vajon mi sül majd ki a beszélgetésből.
- Tartozom neked egy magyarázattal, a szombattal kapcsolatban. - vett egy mély levegőt. - Nem vagyok meleg!
- Tessék? - nézett a fiúra hatalmas szürke szemeivel.
- Ha az lennék, nem mondtam volna akkor... olyanokat. - állt meg egy pillanatra az utolsó szó előtt. - Nem gondoltam volna, hogy így reagálsz rá. Ha előre tudom, akkor másmilyen sorrendben tálalom a dolgokat. - vallotta be őszintén.
- Köszönöm, Alexy! - mosolygott rá kedvesen.
- Mit? - csodálkozott.
- Hogy ilyen jó barát vagy! - adott egy puszit az arcára. - Most mennem kell, holnap találkozunk! - intett, majd elhagyta a termet.
- Mondd, hogy sikerült! - állította meg másnap reggel az iskola kapujában Alexyt egy ismerős lány.
- Rosa! Megijesztettél! - kapott a mellkasához.
- Az engem nem érdekel! Beszéltél vele végre?
- Hát... beszéltünk. - indultak el a hatalmas ajtók felé. - Elmondtam neki, hogy nem vagyok az, aminek eddig hitt.
- És utána? - a lány szemei szinte csillagokká alakultak a kíváncsiságtól.
- Utána megköszönte, hogy jó barát vagyok, majd elment. - lépték át a küszöböt.
- Mi van? - csodálkozott és megállt.
- Mondom. Ennyi történt. - ment tovább a terem felé.
- Komolyan, mintha csak Khloet látnám, mielőtt összejött Dajannal.
- Abban az évben, mikor idejöttünk, ugye?
- Igen. Akkor volt, hogy... - abbahagyta - Komolyan mondom, hogy ugyan olyanok vagytok! Ő is így szokta elterelni a témát, szóval már megedződtem! Te már nem fogsz lerázni!
- Fenébe! Beszélnem kell Khloeval! - szűrte a fogai között, majd átlépték a termük ajtaját.
A következő hetekben a megszokott kerékvágásban ment minden. Kivéve két ember viszonyát...
- Mostanában úgy veszekednek, mint a házasok. - jegyezte meg halkan Armin barátainak az osztályteremben ebédszünetkor, amikor a héten már ötödik alkalommal hallották a vitázókat, pedig még csak kedd volt.
- Engem egyre jobban idegesítenek! - fogta a halántékát Kim.
- Min vesztek össze már megint? - kérdezte csendesen Viola.
- Egy toll! Egy rohadt golyóstoll miatt zeng az egész iskola! - ült le köreikbe Rosa is feszülten.
- Tényleg baj van, ha már te is káromkodsz! - támasztotta meg fejét Alexy.
- Komolyan mondom, mintha nem is suliban lennének! - ült fel a padra Peggy. - Még csak cikket sem tudnék róluk írni, hiszen az összes diák hallja őket! A tanárok is feladták már, hogy közéjük álljanak. - fújta ki a levegőt és behunyta a szemét.
- Sajnos én sem tudom, hogy mi bajuk lehet. - szállt be a beszélgetésbe Lisander. - Már lassan én is kezdem elveszteni a türelmem.
- Tényleg, te hogy tudsz még most is ilyen nyugodt maradni? - érdeklődött Iris. - Szinte már széttépik egymást a folyosón! - hívta fel rá a figyelmüket.
- Castiel mellett megtanulja az ember, hogy legyen türelmes. Mondhatjuk úgy is, hogy kijjebb toltam a türelmi határaimat, mint ahogy eredetileg voltak. - mosolygott halványan.
- Viola! - rontott be egy lány a terembe.
- Giselle! - látta meg első éves barátnőjét az ajtóban.
- Valaki a vörös hajú srác meg Khloe közé állt! Nem túl jó a helyzet! - hadarta.
- Basszus! - mondta egyszerre a kis baráti kör, és kisiettek a folyosóra.
- Mi a... - szólalt meg Melody, ahogy odaértek. - Ez meg mi? - nyílt ki egyre jobban a szeme.
- Ehhez most semmi közöd, szöszi! Tűnj el! - szólt rá Castiel.
- De igenis van! Tőletek zeng az egész iskola! Befejezhetnéd már végre te is a hisztit, hogy... - nem tudta végigmondani, mert kapott egyet a szeme alá.
- Nataniel! - guggolt le hozzá Khloe. - Meghibbantál? - nézett dühösen a vörös hajú fiúra.
- Nehogy védd már ezt a barmot! - kiabáltak továbbra is.
- Az egyetlen barom itt most te vagy, Castiel! - ordított rá a lány.
- Akkor csesszétek meg mindketten! - rontott keresztül a tömegen, majd eltűnt.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva Natanielt.
- Persze, megvagyok. - kapott az arccsontjához.
- Uram Isten! - sietett melléjük Melody. - De hiszen vérzel! Gyere, segítek elmenni a gyeng...
- Nem kell, jól vagyok. Kösz. - kelt fel a földről a két lány között.
- Mindenki menjen órára! - szólt a diákokra.
- Na, a DÖK elnök visszatért. - jegyezte meg apró mosollyal az arcán Khloe.
- Hogy mondod? - pillantott rá, a lány pedig felkelt a földről.
- Az első verekedésedhez képest jól viseled!
- Miből gondolod, hogy az első volt? - húzódott felfelé az ő szája is.
- Talán volt már több is? - érdeklődött.
- Talán igen! Egyébként meg nem nevezném verekedésnek így, hogy csak ő húzott be nekem egyet...
- Khm! - színlelt köhögést Melody, hogy félbeszakítsa a bájos csevejt. - Szóljatok, ha zavarok!
- Mit keresnek még mindig a folyosón? - lépett melléjük Ms. Delanay. - Nincs maguknak órájuk?
- Elnézést, tanárnő! Már megyünk is! - mondta a fiú, maga mögé terelte a lányokat, majd megfordult és elmentek, egyenesen a termükbe.
- Te tényleg bele vagy zúgva Khloéba? - súgta az aznapi utolsó órájukon, földrajzon Kentin a padtársának.
- Mi? Miről beszélsz? - tettetett mosolyt az arcára Nataniel, ahogy csendesen beszélgetni kezdtek.
- Eléggé feltűnő volt, hogy egyedül te álltál ki megvédeni őt Castiellel szemben! Pedig azért ti nem vagytok puszipajtások azzal a vadbarommal. Valamint Rosáék sem éppen azon voltak, hogy szétszedjék őket. - jegyezte meg. - Mondjuk, gondolom már ők is unták, hogy mostanában így ölik egymást...
- Biztosan ők is közbeavatkoztak volna, csak én hamarabb odaértem.
- Ja, persze... - legyintett egy kicsit. - Na, és mióta? - figyelte érdeklődve.
- Mit mióta? - adta az ártatlant.
- Tudod, hogy miről beszélek!
- Nem is tudom... - gondolkozott. - Akkor valahogy jöttem rá, amikor összejött Dajannal.
- A kosaras cserediákkal? - agyalt a hallott néven.
- Igen. Amikor megtudtam, hogy együtt vannak, eléggé furán éreztem magam. Csak később jöttem rá, hogy féltékeny voltam...
- Ne itt beszéljétek már meg a szerelmi ügyeiteket! - fordult hátra hozzájuk Peggy. - Nem tudok koncentrálni!
- Az órára? - kérdezte furcsállva Kentin.
- Dehogyis, hülye! Cikket írok a telefonomba! Le vagyok maradva néhány dologgal! - magyarázta.
- Ja, értem.
- Szóval, ha lehet, még halkabban beszéljetek. - mosolygott kedvesen, majd visszafordult.
- Oké. - hagyta rá, majd barátjára nézett. - Szóval, bevallottad már neki?
- Dehogy! - kerekedtek ki a szemei. - Soha nem nézett rám úgy...
- Most viszont van egy sebhely az arcodon. - hívta fel rá a figyelmét. - Lassan rossz fiúnak leszel titulálva a suliban! - kezdett el kuncogni.
- Elnézést, Kentin! - szólt rá Mr. Faraize. - Talán viccesnek találja a Naprendszerben keringő bolygókat? Esetleg fel is tudná őket sorolni? Könnyű dolga van, hiszen most soroltam fel őket újra.
- Újra? - kérdezett vissza lassan.
- Mivel az érettségire vesszük át az anyagokat, amiket már az előző években tanultunk, így igen, újra! - kezdett kicsit vörösödni a férfi feje.
- Öhm... van a Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz...
- És amit 2006. augusztus 24-e óta nem tartanak bolygónak, az a...? - várta, hogy a fiú befejezze a mondatát.
- Plútó. - mondta kissé bizonytalanul.
- Úgy van! - fújta ki a levegőt a tanár. - Már azt hittem, adnom kell magának egy elégtelent. - könnyebbült meg a férfi. - Annak meg végképp örülök, hogy sorrendben mondta a bolygókat! - igazította meg szemüvegét. - Na, de folytassuk! Naprendszerünk... - kezdett el írni és rajzolni a táblára, tovább tartva az órát.
- Hol is tartottunk? - szólt vissza halkan Natanielnek.
- Ezt megúsztad, a következőt nem fogod! - válaszolt vissza padtársának.
- Attól még semmi bajod nem lenne, ha beszélnél vele. - jegyezte meg halkan, a szőke hajú fiú pedig meglepetten nézett vissza rá. - Bizony! Eszembe jutott ám, hogy hol tartottunk! - bólogatott hevesen.
- Figyelj inkább az órára! - mosolygott Kentinen, majd jegyzetelni kezdett a tábláról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése